2009.09.21. 09:37

Szöveg: Horváth Zsolt

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Magyar siker az európai autósportban

Michelisz az SEAT Leon Európa-kupa bajnoka

Kulcsszavak: Michelisz Norbert, SEAT, Leon
hirdetés


Bajnokesélyesként érkezett a SEAT Leon Európa-kupa záró hétvégéjére, Imolába Michelisz Norbert. A magyar fiú azonban az első verseny időmérőjén egy ütközés után hibázott és sóderágyba került. Michelisz, akit az időmérőkön nyújtott remek teljesítményéért polemannek becéznek, mért idő nélkül a mezőny végéről rajtolt. A bajnoki címre szintén esélyes Massimiliano Pedala viszont az ötödik helyről indult.

Kamatozott a hetedik hely

Ötödik győzelem és bajnoki cím

Norbi azonban nemcsak az időmérőkön gyors, amit az idén eddig szerzett négy győzelme is bizonyít, így a szombati futamon feljött a hetedik helyig. Ellenfele viszont negyedikként zárt. Ám nem a szerzett két pont - s az így megőrzött 8 pont különbség - volt az igazi nyereség, hanem maga a pozíció.

A SEAT Leon Európa-kupában két versenyt rendeznek egy hétvégén, és a másodikon az első futam eredménye alapján rajtolnak, az első nyolc fordított sorrendben. Így pedig Norbi vasárnap az első sorból vághatott neki a futamnak.

Már az első kör végén az élen autózott. A vezetést s a győzelmet onnantól nem is engedte ki a kezéből. Így valódi bajnokhoz méltóan, a dobogó legfelső fokán állva ünnepelhette idei ötödik, Európa-bajnoki címet érő győzelmét.

Az első versenyen a hetedik helyig jött fel a kék autóval

Norbi eddig kétszer nyerte el a lehetőséget, hogy évközi eredményei alapján kipróbálhassa magát a Túraautó-világbajnokság egy-egy futamán a SEAT-gyár autójában. Talán a bajnoki cím hozzásegíti, hogy egy egész idényt a legjobbak között teljesítsen. Mert igazi tehetség, amit épp a karrierje bizonyít.

A traktor fülkéjéből

Szülei nem hordták gokartozni, nem ültették a legjobb technikába, csak szimulátoron játszott otthon. Míg egy virtuális versenyen Wéber Gábor kétszeres Renault Clio Kupa-bajnok fel nem figyelt rá és be nem ajánlotta Zengő Zoltánhoz. El is hívták a traktor fülkéjéből, amelyikben épp dolgozott.

Michelisz Norbert az élen

2005-ben Norbi a többi tesztelőnél egyenletesebb és gyorsabb körökkel bizonyította egy Opel Astrában, hogy született tehetség. 2006-ban, első évében bajnok lett a Suzuki Swift-kupában, majd a következő évben Renault Clióval gyűjtött újabb bajnoki trófeát. 2008-ban már SEAT Leonnal indult hazai bajnokságban és a Zengő Motorsport színeiben az Európa-kupán is. Első idényében négy rajtelsőség és egy győzelem szerepelt a neve mellett, no meg számos peches eset.

Idén azonban már nem volt ellenfele. 12 futamból ötöt megnyert.

2009. SEAT Leon Európa-kupa bajnok: Michelisz Norbert

VEZESS.HU TOP CIKKEK

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

Hozzászólok

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

ToyotaHirdetés


Nem kell hozzáöregedni: Mercedes CLS

Az öregedés biztos jele, hogy kezdem megkedvelni az eddig végtelenül öregurasnak  tartott Mercedeseket. Azért az még biztat, hogy az egyik legfiatalosabb modell, a CLS tetszett meg.

Az öregedés biztos jele, hogy kezdem megkedvelni az eddig végtelenül öregurasnak tartott Mercedeseket. Azért az még biztat, hogy az egyik legfiatalosabb ...

Spórolni tudni kell!

GPS készülékek
Már 12 190 Ft-tól
CD és MP3 lejátszók
Már 4690 Ft-tól
Tetőcsomagtartók
Már 5590 Ft-tól
Gyerekülések
Már 15 230 Ft-tól
Autós mélynyomók
Már 6900 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
BMW 7-es facelift 2012 Videó: Elindult a Görög-rali Videó: Elindult a Görög-rali Latvala nyitott az élen a Görög-ralin Beégett az idióta Lamborghini sofőr
Beégett az idióta Lamborghini sofőr Continental tesztpálya Gyalogos légzsák a Volvo V40-ben Audi A3 dizájn Autogram 2012 május 20
Autogram Promo Vezess 12.05.20. Autogram 2012 05 13 Opel Adam bemutatkozás Autogram 11. adás 2012.05.06 Autogram 10. adás 2012.04.29

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó