Összesen 14 darab új fix telepítésű sebességmérő készülékkel találkozhatunk a közeljövőben. Azt még nem lehet tudni, hogy pontosan mikortól üzemelnek az automata sebességmérők, de várhatóan már tavasszal megkezdik a műszerek telepítését.
Az új automatákat az autópályák mellett helyezik majd el, öt darab jut az M1-esre, négy az M3-asra, és szintén öt darab az M7-esre. A közbeszerzési eljárás után telepítendő berendezésekre 98 millió forintot szán az autópálya fenntartója.
A rendőrség szempontjából igen sikeresnek mondható, az M1-es-M7-es közös szakaszán, illetve az M1-esen több helyre is telepített sebességmérők üzembe helyezése. Kezdetben naponta nagyjából 2000 fotó készült a gyorshajtókról, pedig a rendőrség szakemberei igen jólelkűen állították be a berendezéseket, így azok csak jelentős, 30 km/órás sebességtúllépéstől készítenek fotót. Azóta a gyorshajtók száma drasztikusan lecsökkent, mostanában naponta 2-300 fotó készül. A gyorsajtók közel fele külföldi állampolgár.
A már üzemelő mérőberendezések helye
M1-M7 közös szakasz 10-es km, M1-es autópálya 17-es, 63-as, 104-es kilométer szelvénye (ezeken a pontokon mindkét irányba mérhetnek)
Telepítendő traffipaxok
M1-es autópálya
Jobb oldalon az 54-es, 104-es, 156-os, bal oldalon a 63-as, 104-es km környékén
M3-as
Jobb oldalon a 20-as, 139-es, bal oldalon a 104-es kilométerszelvénynél
M7
Jobb oldalon a 28-as, 86-os, a balon pedig a 6-os, 16-os és a 82-es szelvények környékére jut sebességmérő berendezés. (mindhárom autópálya esetén a Budapestről kivezető irány a jobb oldali, a szemközti forgalom pedig a bal oldali)





















Extrém programozó (MP Solutions Kft.)
Tesztmérnök (MP Solutions Kft.)
Kereskedelmi manager (Pannon-Work Zrt.)
PHP fejlesztő (TESK Tanácsadó Kft.)
Karbantartás vezető (Richard Fritz Kft.)
Termelési Kontroller (Work Force Kft.)
Termeléstervező (Work Force Kft.)
Portfólió menedzser (Lead Generation Kft.)
Szoftverfejlesztő (Szintézis-NET Kft.)
Solution Architect (Unisys UGSH Hungary)
Az öregedés biztos jele, hogy kezdem megkedvelni az eddig végtelenül öregurasnak tartott Mercedeseket. Azért az még biztat, hogy az egyik legfiatalosabb ...




autóvásárlási szakértőHa új vagy használt autó vásárlása el?tt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja |
hi-fi, tuning szakértőCsapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez id? alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során els?sorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is. |
vezetéstechnikai szakértő1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböz? tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek. |
jogi szakértőKözlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetít?i eljárásban. |
Várjuk az érdekes autóbemutatókat!Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk! ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni! | |
Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs |
Üzenj te is Schumachernek! |
Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot |
Szimulátor rajongók figyelem! |
A kis varrógép |
Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról |
IV. Országos VW Vento találkozó |
|