2008.04.23. 17:00

Szöveg: Horváth Zsolt

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Légzsákot a motorháztetőre

Kulcsszavak: motorháztető, autóbaleset, kerékpár, légzsák
hirdetés


Jó ideje, hogy az Euro NCAP vizsgálja az autók töréstesztjénél, hogy az autó miként bánik gázoláskor a bábuval, ilyenkor a lökhárító és a motorháztető keménységét is vizsgálják. A holland kerékpáros szövetség most szeretné elérni, ha külső légzsákkal látnák el autóikat, amely csökkenthetné a motorháztetőre zuhanó emberek sérüléseit.

Állításuk szerint egyedül Hollandiában hatvan életet lehetne megmenteni, ha ilyen biztonsági eszköz lenne az autókban, illetve 1500 súlyos sérüléses eset is elkerülhető lenne. A szövetség ezért a kormányhoz és az autógyártókhoz fordult az ötlet megvalósításáért.

Ezen a párnán nem jó aludni

A technológiára sem kellene költeni, hiszen azt az Autoliv, svéd autóipari beszállító már megvalósította. Az ő megoldásukban a légzsák a szélvédő előtti részből fújódik fel, puha helyszínt létrehozva ott, ahová az elütött biciklisek általában érkeznek.

Persze az autógyártók sem restek, a Jaguar például már egyes modelljeit robbanó motorháztetővel szereli. A pirotechnikai elven működő szerkezet 5-6 centiméterrel megemeli a géptetőt, így távol tartja az elgázolt embert a motortérben lévő masszívabb alkatrészektől.

VEZESS.HU TOP CIKKEK

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

Hozzászólok

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

ToyotaHirdetés


Nem kell hozzáöregedni: Mercedes CLS

Az öregedés biztos jele, hogy kezdem megkedvelni az eddig végtelenül öregurasnak  tartott Mercedeseket. Azért az még biztat, hogy az egyik legfiatalosabb modell, a CLS tetszett meg.

Az öregedés biztos jele, hogy kezdem megkedvelni az eddig végtelenül öregurasnak tartott Mercedeseket. Azért az még biztat, hogy az egyik legfiatalosabb ...

Spórolni tudni kell!

GPS készülékek
Már 12 190 Ft-tól
Tetőboxok
Már 14 000 Ft-tól
Tetőcsomagtartók
Már 5590 Ft-tól
Gyerekülések
Már 15 230 Ft-tól
Akkumlátorok
Már 16 154 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
BMW 7-es facelift 2012 Videó: Elindult a Görög-rali Videó: Elindult a Görög-rali Latvala nyitott az élen a Görög-ralin Beégett az idióta Lamborghini sof?r
Beégett az idióta Lamborghini sof?r Continental tesztpálya Gyalogos légzsák a Volvo V40-ben Audi A3 dizájn Autogram 2012 május 20
Autogram Promo Vezess 12.05.20. Autogram 2012 05 13 Opel Adam bemutatkozás Autogram 11. adás 2012.05.06 Autogram 10. adás 2012.04.29

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása el?tt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez id? alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során els?sorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböz? tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetít?i eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gy?jtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszer?ségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó