2006.03.02. 09:55

Szöveg: vezess.hu

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Koenigsegg CCX - 395 km/h+

Kulcsszavak: Koenigsegg, CCR
hirdetés


A cég, a "jót ne bántsd" elv alapján meghagyta az alapokat, a vázat és a hajtást, amire új karosszériát és megújult motort építettek. A karbon és kevlár felhasználásával készült új modell hasonlít ugyan a CCR-re, de Koenigsegg CCX, teljesen önálló egyéniség. Nagyobbra vették szinte az összes légnyílást a kocsin, aminek köszönhetően jelentősen javult a jármű hűtése. Az első kerekek mögött hasonló megfontolásból új nyílást szabtak., az utasok számára pedig a csomagtértetőn nyitott nyílás juttat több frisslevegőt.

Fontos szempont volt, hogy eddig nem lehetett az Egyesült Államokban forgalmazni a kocsit, az új modellt viszont már az ottani gazdagok is megvehetik. A kocsi teljesíti a biztonsági és egyéb előírásokat is, az új első részt például úgy alakították át, hogy az amerikai szabályoknak megfelelő új lámpák is beszerelhetők. Az oldalsó részt a nagyobb leszorító erő érdekében alakították át, ide az orrspoilerhez hasonló küszöb került.

88 milliméterrel lett hosszabb a CCR-nél a kocsi, amire azért volt szükség, hogy a jármű teljesíteni tudja az USA hátulról történő ütközésre vonatkozó szabályát. A CCX motorházteteje már átlátszó anyagból készül, így álló helyzetben bárki megcsodálhatja a Koenigsegg erőművet.

Annak ellenére, hogy a kocsi legmagasabb pontja mindössze 1,12 méterre van a talajtól a cég ígérete szerint a CCX a legtágasabb szupersportkocsi a piacon. Ehhez 50 milliméterrel megnövelték a fejteret a kocsiban. A Sparcoval összefogva tesztpilótájuk, Loris Bicocchi tapasztalatait felhasználva új sportüléseket fejlesztettek a CCX számára. Ebben a modellben a karbonvázra épülő ülés teljes első felületét kipárnázták és a háttámla dőlésszöge is állítható.

Könnyű de erős. Ez egyaránt igaz a CCX fékjeire és felnijeire is. A féktárcsák ugyanis kerámiából készültek, elöl 380, hátul 362 milliméteres méretben, ezzel két kilót spórolnak kerekenként. Ezekkel 31 méter alatt lehet 100 km/óráról állóra fékezni a kocsit. Igazán különlegesek a felnik is, amik szintén karbonból készültek, elöl 19, hátul 20 colos méretben. Darabonként 3 kilogrammal könnyebbek, mint a korábbi magnéziumötvözetből készült keréktárcsák. Ezekre elöl 255/35-ös hátul 335/30-as gumik kerülnek.

Igazi versenytechnika rejtőzik a kocsi agyában, a CCX-et ugyanis teljesen digitális, intelligens biztosítékokkal és relékkel szerelték fel. Ez azt jelenti, hogy fizikailag nincsenek relék és biztosítékok.

Bár a motor a CCX-ben is ugyanaz ,mint a CCR-ben, de átdolgozták, hogy az amerikában szokványos 91-es oktánú benzinnel is működjön, illetve, hogy teljesítse a Californiában életben lévő szigorú emissziós normákat. Hasonló okokból, az Egyesült Államokban hivatalosan nem lehet forgalomban Ferrari Enzo, mert az nem felel meg ezeknek a szabályoknak. Eddig kettő darab kapott mégis rendszámot, azokat is csak kiállítási, bemutató autóként lehet használni.

A szabályok teljesítéséhez új hengerfejet, befecskendező rendszert, vezérműtengelyt, vezérlő számítógépet terveztek, de átalakult a teljes szívó és kipufogó oldal is, különös hangsúllyal a katalizátorokra. Az új, tisztább motor az első ami speciálisan a Koenigsegg számára készül, ezért a blokk mindkét oldalába belemarták a cég nevét.

A lényeg azonban változatlan, a 4,7 literes V8-ast két Rotrex centrifugális kompresszor lélegezteti, 806 lóerőt sajtolva ki belőle. A motor különlegessége, hogy a motoroknál alkalmazott Ram Air légbevezetési technikát sikerült az ülések mögötti karosszéria púpok között is kivitelezni. A motor legnagyobb nyomatéka 920 newtonméter 5700-as fordulatszámnál, ami hatfokozatú szekvenciális váltón és önzáró differenciálművön halad keresztül.

Így nem is meglepő, hogy a CCX is hozza a kötelezőt és képes 3,2 másodperc alatt átlépni a 100 km/órás sebességet. A negyed mérföldes távot (400m) 9,9 másodperc alatt tudja le a kocsi, a célszalagot pedig 235 km/órával szakítja át. Az autó végsebessége valahol 395 km/óra felett van.

Az autó ára nettó 458 ezer euró (116 millió forint), amit az adók további 50 ezerrel emelnek meg, az USA-ban 600 ezer dolláros (127 millió forint) áron lehet hozzájutni a kocsihoz. Ehhez a rendelésnél az ár negyedét kell átutalni, majd a fennmaradó összeget a szállítás előtt két héttel.

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

Hozzászólok

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

ToyotaHirdetés


Így ölik a Cliókat

Számos módszerrel lehet elpusztítani egy autót. Gyors eredményt hoz a szakadékba lökés, a téglával a gázpedálon falnak küldés, vagy a benzinnel meglocsolás utáni lángra gyújtás. Az autógyárak, köztük a Renault is, többnyire inkább lassú kínzások útján teszik tönkre a prototípusokat.

Számos módszerrel lehet elpusztítani egy autót. Gyors eredményt hoz a szakadékba lökés, a téglával a gázpedálon falnak küldés vagy a benzinnel meglocsolás ...

Spórolni tudni kell!

GPS készülékek
Már 12 190 Ft-tól
Tetőboxok
Már 14 000 Ft-tól
Gyerekülések
Már 15 230 Ft-tól
Autós mélynyomók
Már 6900 Ft-tól
Akkumlátorok
Már 16 154 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Videó: Elindult a Görög-rali Videó: Elindult a Görög-rali Latvala nyitott az élen a Görög-ralin Beégett az idióta Lamborghini sofőr Beégett az idióta Lamborghini sofőr
Continental tesztpálya Gyalogos légzsák a Volvo V40-ben Audi A3 dizájn Autogram 2012 május 20 Autogram Promo Vezess 12.05.20.
Autogram 2012 05 13 Opel Adam bemutatkozás Autogram 11. adás 2012.05.06 Autogram 10. adás 2012.04.29 Audi A3 evolúció

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó