2007.10.01. 10:40

Szöveg: Horváth Zsolt

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Kis kabrió a BMW-től

Kulcsszavak: cabriolet, 1-es, kiscápa, BMW, 1-es
gumi.vezess.hu


KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

KAPCSOLÓDÓ LAP.HU OLDALAK

Novemberben kezdődik meg a BMW 1-es kupé változatának értékesítése, de nem ez lesz az egyetlen újdonság idén a legkisebb BMW-ből, ugyanis megjött a kabrió kivitel is. Már tavaly év elején tudtuk, hogy lesz, de csak most mutatták be. Ezzel pedig már négytagúvá bővült az egyes kínálata, hiszen az ötajtós mellett háromajtós kasztnival is megrendelhető a járgány.

40 km/óráig menetközben is nyitható

Az egyes kabrió ötlete már régóta létezik a BMW-nél, már 2002 elején láttuk a CS1 tanulmányt, ami a mostani autót vetítette előre.

Ahogy a kupé, úgy a kabrió is (4360 mm) 12 centivel hosszabb a ferdehátúnál, de a tengelytávolság itt is ugyanúgy 2,66 méter. A csomagtartó 260, illetve 305 literes, függően attól, hogy a tető nyitott vagy zárt állapotban van-e.

Szemben az új hármas kabrióval, a kis autó nem fém-, hanem hagyományos vászontetőt kap. A tető 22 másodperc alatt nyílik, illetve csukódik, és erre mozgás közben is képes 40 km/óráig. Belül négy személy utazhat, de az autó méretéből adódóan hátul azért a felnőttek csak megszorításokkal férnek el.

Jellegének megfelelően négyféle benzinmotorral és egyféle dízellel rendelhető meg az egyes cabrio. A legerősebb 306 lóerős benzineshez szériában jár az M csomag, az egyedi karosszériaelemeket, felniket és belső kialakítást rejt.



Négy utasnak jó

Mindez megfejelhető a csak az M-es változatokhoz rendelhető egyedi kék színnel. A 2,0 literes dízelmotor visszafogottabb, 177 lóerős változata kerül a kocsiba. Mindegyik motorhoz hatfokozatú sebesséfváltó tartozik, felárért szintén hatos automatára is cserélhető.

Minden motornál beveti a BMW az EfficientDynamics névre keresztelt károsanyag-csökkentő megoldásait, így a fékenergia-visszatápláló és a Start&Stop rendszert is. Az utasok kényelméről speciálisan a kabriózáshoz kialakított légkondicionáló, a napsütésben kevésbé felmelegedő bőrülések gondoskodnak. A szériafelszereltséget jelentő menetstabilizáló elektronika és a légzsákok mellett borulás esetén automatikusan előugró bukócsövek védik az utasokat.

MŰSZAKI ADATOK:

BMW 1-es Cabriolet
118i
Teljesítmény / Nyomaték143 Le / 190 Nm
Végsebesség
210 (208) km/óra
Gyorsulás (0-100 km/h)9,3 (10,1) s
120i
Teljesítmény / Nyomaték170 Le / 210 Nm
Végsebesség (km/h)220 (218 ) km/óra
Gyorsulás (s, 0-100 km/h)8,4 (9,0) s
125i
Teljesítmény / Nyomaték218 Le / 270 Nm
Végsebesség (km/h)238 (236) km/óra
Gyorsulás (s, 0-100 km/h)6,8 (7,4) s
135i
Teljesítmény / Nyomaték306 Le / 400 Nm
Végsebesség (km/h)250 (250) km/óra
Gyorsulás (s, 0-100 km/h)5,6 (5,7) s
120d
Teljesítmény / Nyomaték177 Le / 350 Nm
Végsebesség (km/h)222 (220) km/óra
Gyorsulás (s, 0-100 km/h)8,1 (8,2) s

Zárójelben az automataváltós kivitelek adatai szerepelnek.

KAPCSOLÓDÓ LAP.HU OLDALAK

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Szmogriadó: mi lesz 700 ezer autóval?

Mintegy 700 ezer, a rendszámján piros matricát viselő jármű közlekedik az országban. Megelőzendő a szmogriadós tiltást, ezek egy részét simán át lehetne soroltatni egy másik kategóriába.

Mintegy 700 ezer, a rendszámján piros matricát viselő jármű közlekedik az országban. Megelőzendő a szmogriadós tiltást, ezek egy részét simán át lehetne ...

Spórolni tudni kell!

Laptopok
Már 52 900 Ft-tól
Tábla PC-k
Már 19 900 Ft-tól
Digitális fényképezők
Már 10 900 Ft-tól
Legújabb okostelefonok
Már 16 890 Ft-tól
LCD TV-k
már 16 900 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Szárnyal a jeges Hummer-humor Szárnyal a jeges Hummer-humor Hóban-fagyban a ralisztárok Hóban-fagyban a ralisztárok Autók a jég alatt, avagy a hülyeség örök

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó