2012.06.20. 11:00

Szöveg: Horváth Zsolt

5 hozzászólás

Cikk nyomtatása

Kevesebbet autózunk, mint a válság előtt

hirdetés


Kevesebbet autózunk, mint korábban - derül ki a Robert Bosch Kft. megbízásából a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet által végzett felmérésből. Az országos, reprezentatív kutatás rámutat, hogy amíg 2010-ben az autótulajdonosok több mint fele tett meg egy év alatt 10 ezer kilométernél többet autójával, addig idén csak 44 százalékuk autózik ennyit.
2010-ben a fővárosiak autóztak a legtöbbet: közel 60 százalékuk tett meg évente több mint 10 ezer kilométert, idén viszont a budapestieknek már csak alig több mint 40 százaléka utazik ennyit. A 2012. évi kutatási adatokból az látszik, hogy jelenleg a vidéki városban élők teszik meg a legtöbb kilométert gépjárművükkel.

A férfiak és a háztartásban egy főre jutó jövedelem szerint a legjobb helyzetűek idén is többet autóznak, mint a nők, és az alacsonyabb jövedelműek. Így ebben a tekintetben nem történt változás a korábbi évekhez képest. A fiatalabb személygépkocsik is a legjobb jövedelemmel rendelkezők birtokában vannak, ezért az 5 évesnél fiatalabb gépjárműveket használják a legtöbbet, azonban még a 20 évesnél idősebb autók is átlagosan évi 11 000 kilométert tesznek meg.

A Medián 2012. évi kutatásának adatai azt mutatják, hogy az autókat egyre kevésbé javíttatják márkaszervizekben, mert a tulajdonosok többnyire a független szervizekhez fordulnak. Ennek hátterében jórészt az autópark öregedése áll, és az, hogy nagymértékben nőtt a garanciával már nem rendelkező gépjárművek aránya. A két évvel korábbi adatokhoz képest, habár nem jelentősen, de nőtt azok száma, akik otthon, saját maguk javítják gépkocsijukat.

A Magyarországon több mint 80 márkafüggetlen szervizzel jelen lévő Bosch Car Service hálózat 2012-ben is megőrizte piacvezető pozícióját. Továbbra is ez a legismertebb autószerviz hálózat Magyarországon, amelyet minden harmadik autós ismer.

Cikk nyomtatása

5 hozzászólás

Hozzászólások (legfrissebb 5, összesen: 5)

Holiday - 2012.06.21   10:43

Imi!
Nincs jogom vitatni. A kivétel erősíti a szabályt.
Azért a "mennysi időt töltesz a munakhelyen" és a "mennyi időt töltesz ténylegesen munakvégzéssel" dolgokat ne mossuk össze.

természetesen nem vitatom, amit írsz, vélhetően a nagyon csekély kisebbséghez tartozol.
Üdvözöllek!

v_johny - 2012.06.21   09:19

Több tényező függvénye, hogy mennyit autózik az ember manapság.
1, Drága üzemanyag: A munkába járása használt autók jó eséllyel ua mennek, a "magán" utak (km-ek) száma csökken.
2, A bérek reálértéke csökkent, sok helyen látszólagos (inflációt nem követő) bérfejlesztések valósultak csak meg (ha megvalósultak), emiatt kevesebb marad mindenre, így autózásra is;
3, Ha valakinek nincs munkája, az egyértelműen minimálisra korlátozza a kocsihasználatot (ha még nem adta el, bár a mostani piaci környezetben eladni sem lehet);

imi001 - 2012.06.21   08:32

lehet hogy te 6 órát sem viszont én és még nagyon sokan 12 órát vagy többet dolgozunk

Holiday - 2012.06.21   08:05

Milyen robot?
nem robotolnak az emberek, Csak azt állítják.
Egy felmérés szerint az átlag magyar dolgozó 6 órát sem foglalkozik naponta a munkájával.

montsenior - 2012.06.21   07:48

Az hogy kevesebbet autózunk,feltehetőleg nem csak a magasabb üzemanyag áraknak köszönhető.Akinek van munkája robotól éjjel nappal,akinek sajnos nincs annak már nem telik rá.

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció
Benzin:409.0 Dízel:410.0

F1: Hatástalan lesz Räikkönen trükkje?

15

A Pirelli nem tartja valószínűnek, hogy egy kerékcserével meg lehet majd nyerni a vasárnapi Monacói nagydíjat, így a Lotus ütőkártyája, ...

F1: Egyszerre profi és béna a Force India

11

Adrian Sutil szerint az egész Force India profi módon dolgozott a monacói időmérőn. Paul di Resta kiesett a Q1-ben, mindent a ...

F1: Räikkönennek nem tiszta a kép

3

Kimi Räikkönen szerint az ötödik hely jó kiindulási pozíciót jelent a Monacói Nagydíjra. Még nem tudja, hogy mi lesz a stratégiával. ...

F1: Alonsót nem érdeklik a Mercik

6

Fernando Alonso az előzetes várakozásokat alulmúlva csak a 6. helyről indul majd Monacóban - vasárnap csak a fő ellenfelekre, ...

F1: Elment az erő Button autójából

5

Nagyszerű eredményt érhetett volna el Jenson Button a Monacói Nagydíj időmérőjén, de McLarenje megmakacsolta magát.

Még többet innen: forma-1 ›

Szavazás

Mivel megy nyaralni idén?

Mivel megy nyaralni idén?

F1: Ha esik, ha fúj, tarol a Mercedes

Nico Rosberg a kvalifikáción is folytatta a menetelését, a német a Monacói Nagydíj változó körülmények között zajlott időmérőjén megszerezte a zsinórban ...

Hirdetés

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
F1: Roncsderbi az edzésen - videó F1: Roncsderbi az edzésen - videó F1: Roncsderbi az edzésen - videó 320 lóerős Renault-törpe Űber-Golf a Nürburgringen
Rolls-Royce Drophead Coupé

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Kérdezek tőle!

autó karbantartás szakértő

Tanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakértő bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerülő javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu

Autóalkatrész kedvezménnyel

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó