2010.08.30. 09:13

Szöveg: Horváth Zsolt

1 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Két év múlva Toyota villanyautó

Kulcsszavak: zöld, villanyautó, elektromos autó, Toyota
gumi.vezess.hu


Tokióban a Toyota bemutatta ötödik környezetvédelmi tervét. Ez többek között arról is beszámol, hogy 2012-ben bevezetik Európában a villanyautóikat, miközben 2012-re a vállalat CO2-kibocsátását 29 százalékkal csökkentik a 2001-es évhez képest.

Konnektorról is tölthető lesz a Prius

A 2011-2015-ös évekre vonatkozó úgynevezett Környezetvédelmi cselekvési terv elsődleges céljai a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése és az újrahasznosítás arányának növelése a járműveknél, ugyanakkor a természetvédelem támogatása.

A Toyota konkrét környezeti célkitűzéseit tartalmazó első ötéves tervet még 1993-ban fogalmazták meg. A jelenlegi ötödik cselekvési terv középpontjában az új hajtásrendszerek megalkotása áll, illetve a társadalom ösztönzése a hibrid és elektromos autók elfogadása érdekében.

Ehhez kapcsolódóan az európai piacon a gyár 2012-ben mutatja be első elektromos autóját, amelyet elsősorban rövid távolságú utazásokra, városi használatra szánnak. Ugyanakkor a Toyota még júliusban jelentette be, hogy 2012-re készül el az az elektromos jármű, amelyet a japán gyár a Teslával közösen fejleszt és az amerikai piacra készül. Jelenleg egy RAV4-ben tesztelik a technikát.

Szintén két év múlva kerül sorozatgyártásba a Prius hibrid 230 voltos konnektorról tölthető változata. Ennek bemutatása nyomán évi tízezer darab Prius eladását tervezi a Toyota, miközben a teljes hibrid eladásai elérik az évi egymillió darabot.

A jövő az üzemanyagcelláé

Az új ötéves környezetvédelmi tervben foglaltak szerint a belső égésű motorok üzemanyag-fogyasztásának folyamatos csökkentésén van a hangsúly. 2005-höz képest 25 százalékkal lesz alacsonyabb a Toyota-flotta átlagos fogyasztása.

A Toyota gépjárműveihez kapcsolódó CO2-kibocsátást a tervek szerint 2015-re 29 százalékkal csökkentik a 2001-es évhez képest. A közvetlenül a közlekedéshez tartozó szén-dioxid-kibocsátás hat százalékkal lesz alacsonyabb.  

Ezenkívül a járművekben felhasznált anyagok sem kerülnek a szemétbe, 2015-ben a Toyota autói 95 százalékban újrafelhasznált anyagból készülnek. További cél, hogy a gyártási folyamat a jövőben lényegesen gazdaságosabban használja fel a vizet és teljesen mentes legyen a káros vegyi anyagoktól.

Bár jelenleg a hibrid és elektromos járművek fejlesztésén van a hangsúly, a középtávú tervekben az üzemanyagcellás járművek gyártása szerepel. 2015-ben várható az első ilyen sorozatgyártású modell bemutatása.

VEZESS.HU TOP CIKKEK

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 1, összesen: 1)

nevezess - 2010.08.31   22:54

Az utolsó bekezdést nyugodtan ki lehetett volna hagyni, mert az nem más mint annak a bizonyos földműves embernek a vakítása. Pontosan úgy, mint ahogyan már 44 éve ugyanezzel a hülyeséggel etetik azokat, akik már általános iskolában is megbuktak fizikából.

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Feltámasztható az elsüllyedt Hummer

Az autó nem a jégre született, de ősi emberi tulajdonság dacolni a fizika törvényszerűségeivel. Mégsem jó ötlet négy papírlapra elosztani egy üresen 2,9 tonnás autó tömegét

Az autó nem a jégre született, de ősi emberi tulajdonság dacolni a fizika törvényszerűségeivel. Mégsem jó ötlet négy papírlapra elosztani egy üresen 2,9 ...

Spórolni tudni kell!

Tábla PC-k
Már 19 900 Ft-tól
Digitális fényképezők
Már 10 900 Ft-tól
Legújabb okostelefonok
Már 16 890 Ft-tól
LCD TV-k
már 16 900 Ft-tól
Autós CD/MP3 lejátszók
Már 5400 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Ha a motor szó szerint robban Feltámasztható az elsüllyedt Hummer Svéd téli közlekedés kétsávos főúton Ford-előny a Svéd-rali nyitányán Ford-előny a Svéd-rali nyitányán
Szárnyal a jeges Hummer-humor Harc a hó ellen GT-R 2012 start Még több 911 Azúj Porsche 911 menet közben
PV11_0023.mp4 Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó