2009.04.30. 13:18

Szöveg: Horváth Zsolt

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Jön a drágább parkolás Budapesten

hirdetés


65 igen, 1 nem szavazattal csütörtöki ülésén a Fővárosi Közgyűlés elfogadta az új parkolási rendeletet. A 23 fővárosi kerület, valamint az érintett szakmai, társadalmi és civil szervezetek részvételével zajló egyeztetések nyomán létrejött stratégia alapvető elemei már 2009. június 1-jén, bizonyos részei pedig 2010. január 1-jén lépnek hatályba.

Autós fizess!

P, mint Porsche?

Az új rendelet bővíti és egységesíti a jelenlegi parkolási zónákat. Az eddigi 9 helyett 6 övezet - két kiemelt és négy normál díjövezet - lép életbe. A két kiemelt övezet a Budai Vár és a Margitsziget, míg a négy övezet a főváros sugaras-gyűrűs szerkezetét követi. A kiemelt zónákban 580 forintot kell óránként fizetni, de átlagosan 27 százalékos emelés lesz.

Ezzel szemben a Nagykörúton belül 20 óráig kell majd fizetni a parkolásért, mert az önkormányzatok szerint a színházakba, vendéglőkbe, esti szórakozóhelyekre gépjárművel érkezők miatt a helyben lakók nem, vagy csak nagyon nehezen találnak parkolóhelyet. Ugyanakkor pl. a szmogriadó riasztási fokozatában a közlekedési tilalom alá eső járművek tulajdonosainak nem kell az adott napra várakozási díjat fizetni.

Drasztikusan emelkedik a büntetések mértéke is. Az öt naptári napon túl befizetett pótdíj mértéke harmincszoros, a kilencven napon túli befizetés esetén a pótdíjszorzó ötvenszeresre emelkedik.

A föld alá száműzik az autókat

Nem nagyon bambulhat el parkolójegy vásárlása közben az autós, mert ha úgy kap büntetést, hogy a parkolójegy érvényességének kezdő időpontja és az ellenőrzés között kevesebb, mint öt perc telt el, vagy nem a rendelet előírásai szerint helyezte el parkolójegyét, havonta csupán egyetlen alkalommal lesz lehetősége lesz arra, hogy töröltesse a várakozási díjkülönbözetet és a pótdíjtartozását.

A rendelet a nyugat-európai szabályozáshoz hasonlóan szigorítja a lakossági parkolási engedélyek kiadását, úgy, hogy lakásonként két darab lakossági hozzájárulás legyen kiadható, amelyből az első akár díjmentes is lehet, míg a másodikért már kedvezményes várakozási díjat kell fizetni.

Na, mindezen befizetések nyomán jöhet egy szebb jövő:

Piros kerékbilincs a jutalom

Remélhetőleg a magasabb díjak miatt kevesebben, kevesebbet parkolnak, inkább BKV-ra ülnek, igyekeznek hamarabb végezni stb. Létrejön az ún. Parkolási és Közlekedésfejlesztési Keret, amelynek célja a főváros parkolási gondjainak enyhítése, a felszíni parkolás helyzetének rendezése, a közterületen kívüli parkolási lehetőségek és a közösségi közlekedés igénybevételének az ösztönzése.

Ebbe a keretbe fizetik a kerületek a díjemelésből származó többletbevételeiket, illetve a főváros a 100%-ot. Ebből pénzből lenne lehetőség azután P+R parkolók, mélygarázsok és parkolóházak építésére, a közösségi közlekedés, a kerékpáros és a gyalogos közlekedés fejlesztésére stb.

Európai uniós pályázati források segítségével idén év végén illetve a jövő év elején összesen 1806 P+R valamint 840 B+R parkoló valósulhat meg! Az egységes internetes honlap , az egységes mobiltelefonos parkolási díjfizetési rendszer vagy bankkártyát is elfogadó automaták egyelőre még váratnak magukra. 

VEZESS.HU TOP CIKKEK

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

Hozzászólok

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

ToyotaHirdetés


Így ölik a Cliókat

Számos módszerrel lehet elpusztítani egy autót. Gyors eredményt hoz a szakadékba lökés, a téglával a gázpedálon falnak küldés, vagy a benzinnel meglocsolás utáni lángra gyújtás. Az autógyárak, köztük a Renault is, többnyire inkább lassú kínzások útján teszik tönkre a prototípusokat.

Számos módszerrel lehet elpusztítani egy autót. Gyors eredményt hoz a szakadékba lökés, a téglával a gázpedálon falnak küldés vagy a benzinnel meglocsolás ...

Spórolni tudni kell!

CD és MP3 lejátszók
Már 4690 Ft-tól
Tetőboxok
Már 14 000 Ft-tól
DVD lejátszók
Már 18 990 Ft-tól
Gyerekülések
Már 15 230 Ft-tól
Autós mélynyomók
Már 6900 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Videó: Elindult a Görög-rali Videó: Elindult a Görög-rali Latvala nyitott az élen a Görög-ralin Beégett az idióta Lamborghini sof?r Beégett az idióta Lamborghini sof?r
Continental tesztpálya Gyalogos légzsák a Volvo V40-ben Audi A3 dizájn Autogram 2012 május 20 Autogram Promo Vezess 12.05.20.
Autogram 2012 05 13 Opel Adam bemutatkozás Autogram 11. adás 2012.05.06 Autogram 10. adás 2012.04.29 Audi A3 evolúció

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása el?tt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez id? alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során els?sorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböz? tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetít?i eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gy?jtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszer?ségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó