2010.09.07. 07:00

Szöveg: Horváth Zsolt

10 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Jelentősen drágulhatnak az autók

Kulcsszavak: autóhitel
gumi.vezess.hu


Egyes becslések szerint akár százezrekkel is többet fizethetnek ősztől azok, akik autót vesznek, de nem elég körültekintően választanak kereskedést.


Egy új jogszabály miatt lesznek olyan autókereskedések, amelyeknél nem lehet majd többféle hitelkonstrukció közül választani. Az új szabályozás értelmében október elsejétől csak azok a kereskedések szerződhetnek több bankkal is, amelyek hivatalosan hitelközvetítővé válnak - olvasható a több mint 800 autókereskedéssel kapcsolatban álló CLB-Hitelinfo Kft. előrejelzésében.

A cég szerint a forgalmazók többsége egyetlen bankkal áll majd kapcsolatban, vagyis nem tud többféle pénzügyi konstrukciót kínálni vevőinek, mint ahogy azt eddig tehette. A független hitelközvetítői rendszerbe való bekerülés ugyanis évente milliós nagyságrendű pluszköltséggel jár az autókereskedők számára, ráadásul felsőfokú iskolai végzettséghez is kötött, ezért az amúgy is nehéz helyzetben lévő szektor tagjai nem tudják, vagy nem is akarják teljesíteni a feltételeket.


Ezért aztán minden autóvásárlónak azt tanácsolják, kérdezzen rá a kereskedőnél, hogy egy vagy több bank ajánlatát közvetíti-e. Egy ajánlatról nem feltétlenül igaz, hogy az a legkedvezőbb, többmilliós hitel felvételekor pedig jelentős anyagi hátrányt okozhat egy drágább konstrukció.

A pénzügyi felügyelet várhatóan súlyosan büntetni fogja azokat, illetve finanszírozó partnereiket, ahol nem adnak teljes körű felvilágosítást az ügyfeleknek. Vagyis a kereskedőnek tájékoztatást kell adnia, hogy lehet ennél kedvezőbb hitelkonstrukció is a piacon. Látható, hogy az új szabály az autóvásárlók érdekeit nézni, hiszen a jövőben képzett szakembernek kell segítenie a legjobb konstrukció megtalálásában.

Egy közelmúltban tartott szakmai konferencián 150 autókereskedő egybehangzóan úgy vélekedett, a kereskedők és a vásárlók számára is független közvetítők bevonása lenne a legjobb megoldás. Az ilyen konstrukció lényege szerint a kereskedők egy hitelközvetítésre jogosult cég alvállalkozóiként működnének, s így megtarthatnák, sőt szélesíthetnék a hitelkonstrukciós választékot is.

VEZESS.HU TOP CIKKEK

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 5, összesen: 10)

v_holiday - 2010.09.07   16:23

Nagy szerencséjük van, hogy ennyien akarnak náluk Toyotát venni...
:-)

Gilgrissom - 2010.09.07   13:56

v_holiday: Tavaly volt a helyi Toyota szalonban. Még nyitva vannak. :-)

v_holiday - 2010.09.07   13:46

Gilgrissom!
20 éve mozgok az autókereskedelemben. Nagyon régen volt, amikor a keresked? diktált az ügyfélnek. Úgy 15 éve. Ha a közelmúltban ilyet tapasztaltál, akkor az a dealer segg volt. Nyitva van még? :-)
Nos, ezzel a rendelettel semmi baj nincs. Ha független közvetít?n keresztül ajánlja a kereskedés a hitelt. Abban az esetben ugyanis a közvetít?nek szakmai felel?sséget is vállalnia kell az ajánlat korrekt voltáért. Eddig a kereskedés hozzá nem ért? dolgozói ajánlgattak pénzügyi szolgáltatásokat, most hozzáért?vé kell válni. Vagy nekik, vagy egy közvetít?nek.
Így lenne ez jó.

v_holiday - 2010.09.07   13:43

GAbe!
Ez azért hír, mert a biztosítások esetében 5 éve ugyanígy m?ködik a rendszer. Azzzal a különbséggel, hogy a keresked? vagy egy alkuszon keresztül kínál biztosítást, vagy egyenként szerz?dik több biztosítóval. Most azon a szaron csavartak még egyet azzal, hogy magának a keresked?nek kell hitelközvetít?vé ("alkusz") válni...
Hülyék...

Gilgrissom - 2010.09.07   11:34

Nem vagyok autóiparban érdekelt, de szerintem pont ez hiányzott nekik...több márkának saját bankja van, akkor ott ezentúl csak bels? finanszírozást lehet majd igénybe venni? Mert ahogy én anno tapasztaltam, hiába mentem olyan bankhoz ajánlatért, ahol ismernek, a szalonban nem nagyon akarták olyan finanszírozó ajánlatát,termékét befogadni, akikkel nem voltak kapcsolatban. Szóval vagy kényszerpálya vagy mehetsz más városba, ha szerencséd van. Hol van itt a vásárlói érdek szem el?tt tartva? Talán ott, hogy ha nem tudsz autót venni, akkor nem is adósodsz el...

További 5 hozzászólás »

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Feltámasztható az elsüllyedt Hummer

Az autó nem a jégre született, de ősi emberi tulajdonság dacolni a fizika törvényszerűségeivel. Mégsem jó ötlet négy papírlapra elosztani egy üresen 2,9 tonnás autó tömegét

Az autó nem a jégre született, de ősi emberi tulajdonság dacolni a fizika törvényszerűségeivel. Mégsem jó ötlet négy papírlapra elosztani egy üresen 2,9 ...

Spórolni tudni kell!

Laptopok
Már 52 900 Ft-tól
Digitális fényképezők
Már 10 900 Ft-tól
LCD TV-k
már 16 900 Ft-tól
Elektromos borotvák
már 1780 Ft-tól
Autós CD/MP3 lejátszók
Már 5400 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Ha a motor szó szerint robban Feltámasztható az elsüllyedt Hummer Svéd téli közlekedés kétsávos főúton Ford-előny a Svéd-rali nyitányán Ford-előny a Svéd-rali nyitányán
Szárnyal a jeges Hummer-humor Harc a hó ellen GT-R 2012 start Még több 911 Azúj Porsche 911 menet közben
PV11_0023.mp4 Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó