Mindössze kilenc európai uniós tagállamban sikerült csökkenteni az ittas sofőrök által okozott halálesetek számát. Csak a gyorshajtás és a biztonsági öv mellőzése követel több halálos áldozatot az utakon ? számolt be az InfoRádió.
Franziska Achterberg, az Európai Közlekedésbiztonsági Tanács egyik képviselője által nemrég ismertetett felmérés szerint évente 41 ezren halnak meg az Európai Unió utjain. Ezek a balesetek az esetek 30-40 százalékában kapcsolatba hozhatóak az ittas vezetéssel. Emiatt az unió szakemberei zéró toleranciát hirdetnének az ittas vezetőkkel szemben, gyakoribbá téve az ellenőrzéseket.
A beszámoló szerint egyes országok nem foglalkoznak elég komolyan a problémával, Magyarországon, Litvániában, Finnországban, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban tavaly emelkedett az ittas vezetők által okozott halálos közúti balesetek száma.
Ezzel szemben északi szomszédunknál, Csehországban - ahol a sör nemzeti ital - sikerült javulást elérni, hosszú kampánnyal figyelmeztették az autósokat az ittas vezetéssel járó veszélyekre. A jelentésből kiderül, hogy Németországban, Lengyelországban, Szlovákiában és Hollandiában, valamint Lettországban, Franciaországban, Ausztriában és Görögországban is komoly javulást értek el.
Egy másik kutatás szerint az emberek is jónak tartanák, ha gyakrabban lenne az ellenőrzés az utakon, illetve a megkérdezettek szerint a fiatalabbaknak alacsonyabb véralkoholszintet engedélyeznének. Ez persze csak azokban az országokban igaz, ahol valamennyi alkohol elfogyasztása után még lehet vezetni. A kutatás arra is rámutatott, hogy a legtöbb ember nem tudja, saját hazájában mennyi az elfogadható véralkoholszint.
Eláruljuk, Magyarországon 0,0, minden más esetben a szondáztatás után szabálysértési eljárás indul a vétkes autós ellen, és a rendőrök eltiltják a vezetéstől. Legutóbb húsvétkor tartott országos ellenőrzését a
rendőrség, akkor több, mint 100
sofőr jogosítványát vonták be idehaza.





















Extrém programozó (MP Solutions Kft.)
Tesztmérnök (MP Solutions Kft.)
Kereskedelmi manager (Pannon-Work Zrt.)
PHP fejlesztő (TESK Tanácsadó Kft.)
Karbantartás vezető (Richard Fritz Kft.)
Termelési Kontroller (Work Force Kft.)
Termeléstervező (Work Force Kft.)
Portfólió menedzser (Lead Generation Kft.)
Szoftverfejlesztő (Szintézis-NET Kft.)
Solution Architect (Unisys UGSH Hungary)
Számos módszerrel lehet elpusztítani egy autót. Gyors eredményt hoz a szakadékba lökés, a téglával a gázpedálon falnak küldés vagy a benzinnel meglocsolás ...




autóvásárlási szakértőHa új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja |
hi-fi, tuning szakértőCsapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is. |
vezetéstechnikai szakértő1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek. |
jogi szakértőKözlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban. |
Várjuk az érdekes autóbemutatókat!Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk! ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni! | |
Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs |
Üzenj te is Schumachernek! |
Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot |
Szimulátor rajongók figyelem! |
A kis varrógép |
Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról |
IV. Országos VW Vento találkozó |
|