Néhány héttel ezelőtt az Audi visszavásárolta a rendkívül ritka Auto Union Ezüstnyíl egyik példányát, amely még az eredeti alkatrészekből áll. A szóban forgó 1939-es Auto Union Typ D Duplakompresszoros egyike a két legendás "Karassik-autónak". Ezáltal az öt eredeti állapotában fennmaradt Auto Union versenyautóból már három az AUDI AG tulajdonában áll.

Az "Ezüstnyíl" mítosza az 1930-as években született meg. Az Auto Union és a Mercedes-Benz német versenyautói 1934-ben teljesen újszerű versenygépekként léptek ki a nemzetközi versenyszíntérre, az ezüstszínű gépek új formatervezésükkel úgy hatottak, mintha a jövőből érkeztek volna. A második világháború 1939-es kitöréséig a két gyártó uralta Európa versenypályáit. A Zwickauban és Stuttgartban készült 16, illetve 12 hengeres versenyautók leginkább egymással versenyeztek a győzelemért. 

A szokásos módon orrmotoros Mercedes-Benzzel szemben az Auto Union a vezető mögé építette be az erőforrást - ami a Formula-1-ben a mai napig szabványos megoldás. 

Az olyan pilóták, mint Bernd Rosemeyer, Tazio Nuvolari, Hans Stuck (Auto Union), Rudolf Caracciola, Manfred von Brauchitsch vagy Hermann Lang (Mercedes-Benz) akkoriban hősöknek számítottak az autóversenyzés világában, hiszen mindenféle biztonsági védelem nélkül több mint 300 km/órás sebességgel száguldoztak a versenyeken. A berlini Avus-verseny hosszú egyeneseiben 1937-ben Rosemeyer autójában 380-ig lendült ki a sebességmérő mutatója. 

A második világháború kitörésével véget ért a "kompresszorkorszaknak" nevezett időszak. Németország teljes összeomlása után, amíg a Mercedes-Benz az összes Ezüstnyilát meg tudta menteni, az Auto Unionnál ennek éppen az ellenkezője történt. 

Zwickaut megszállta a szovjet hadsereg, az Auto Uniont felszámolták, a gyárat bezárták. Ezzel együtt az orosz megszállók egy bánya külszíni hangárjában megtalálták az Auto Union Ezüstnyilakat. Az autókat jóvátételezés címén az egykori Szovjetunióba szállították, ahol nyomuk veszett. Az 1949-ben Ingolstadtban újonnan megalapított Auto Union GmbH (a mai AUDI AG) számára úgy tűnt, hogy motorsport-történelmének jeles tanúi örökre elvesztek. Régen megkezdődött a hidegháború, a vasfüggönyt pedig szorosan lezárták. Csupán egy Auto Union Typ C maradt meg, amelyet még a második világháború előtt elhelyeztek Münchenben a Deutsches Museumban, de München bombázásakor ez is megsérült. 

Az 1970-es évek végén láttak napvilágot az első pletykák az egyik régóta eltűntnek hitt Auto Union versenyautó létezéséről, valahol messze az akkori Szovjetunióban. Paul Karassik, egy értékes veteránautókkal foglalkozó amerikai gyűjtő, nekiállt az autó felkutatásának német származású feleségével, Barbarával közösen. 

Karassik kisfiúként maga is ott volt a nézők között a második világháború előtti utolsó Belgrádi Nagydíjon - és ez életre szóló élményt jelentett számára. Miután kivándorolt az Egyesült Államokba és tehetőssé vált, előnyére szolgált, hogy Szerbiában nőtt fel és folyékonyan beszélt oroszul.

Több mint tíz évébe telt, mire sikerült felkutatnia két szétszedett Auto Union versenyautó maradványait Oroszország és Ukrajna területén, majd megszereznie ezeket. Több kalandos utazás során tudta csak az alkatrészeket Nyugat-Európába vinni a vasfüggönyön keresztül, ahonnan a motorokat, a futóműveket, a tengelyeket és a sebességváltókat repülővel Floridába szállította. 

Paul Karassik először 1990 őszén vette fel a kapcsolatot szakemberekkel, majd 1991 májusában az AUDI AG történelmi részlegével is, hogy a későbbiekben tanácsadóként vegyenek részt a restaurálási munkálatokban. Karassikék az angol Crosthwaite & Gardiner céget bízták meg a versenyautók újjáépítésével, amely már jelentős tapasztalattal rendelkezett veterán versenyjárművek restaurálása terén.

A versenyautó-alkatrészek alapos felülvizsgálata után úgy határoztak, hogy egy 1938-as, egy kompresszorral ellátott Typ D versenyautót és egy 1939-es, duplakompresszoros Typ D változatot állítanak talpra. 

Mindkét esetben teljesen újjá kellett építeni a karosszériát, mert egyetlen karosszériaelem sem élte túl a viszontagságos időket. Az új karosszériákat a Rod Jolley Coachbuilding készítette el Angliában. A két versenyautó közül az 1938-as kiadású 1993 augusztusában készült el, majd egy évvel később az 1939-es, duplakompresszoros autó is készen gördült ki a műhelyből. 

Az Audi támogatásával - 1939 óta először - ismét rajthoz állhatott a két versenyautó: az Eifel Klassik alkalmával 1994. október 1-jén, a Nürburgringen. A következő években az Audi az újjáépítéshez nyújtott támogatásáért cserébe kiállítási célokra használhatta az 1938-as versenyautót, míg az 1939-es, duplakompresszoros autó visszakerült Floridába. 

1998-ban az AUDI AG-nek sikerült megvásárolnia az 1938-as versenyautót. A másik autót 2000 tavaszán Paul Karassik eladta egy magángyűjtőnek, miután a balkáni háborúk miatt meghiúsult az álma, hogy ezt az Auto Union versenyautót az utolsó Nagydíj után 60 évvel, 1999-ben Belgrádban vezethesse.  A gyűjtő pedig most értékesítette a kocsit. 

A duplakompresszoros Typ D megvásárlásával immár mindhárom, az egykori Szovjetunióból előkerült Auto Union versenyautó az AUDI AG tulajdonában áll.  A két "Karassik-autó" mellett ez a híres hegyi versenyautó, Hans Stuck Auto Union Typ C/D-je a rendszerváltás után nem sokkal még Lettországban, a rigai autómúzeumban állt, ma pedig már az ingolstadti Audi Museum Mobile autómúzeum egyik legkülönlegesebb látványossága, és tt talál majd végleges otthonra az Auto Union Typ D is. 

Előtte azonban még egy nagy fellépés vár az új szerzeményre. Az angliai Goodwood Revival rendezvényen szeptember 14. és 16. között ugyanis ismét felállhatnak egymás mellé az egykori Szovjetunióból hazatért Auto Union Typ D versenyautók.