Abu-Dzabiban bemutatkozott az új Nissan Patrol, a hetedik generáció. Az autó bődületesen nagy. Ha a méreteket írnánk le az nem lenne olyan meggyőző, mint az a kép, amikor Carlos Ghosn, a Nissan-Renault elnöke áll a kocsi mellett.
Persze kisebb aligha lehet, tekintve, hogy a Toyota Land Cruiserrel kell szembeszállnia, ami szintén nem a szűk belvárosi parkolóhelyek barátja. Belül három sorban hét ülés várja az utasokat, akik a legnagyobb kényelemben utazhatnak. Elég beszédes a méreteket illetően, hogy a korábbi modellhez képest a második sorban 100 mm-t, azaz tíz centimétert bővült a lábtér.
A bőrülés, a fabetét, a tévé, a DVD, a hűtő ebben a kategóriában nem téma, az extra itt másról szól. Például a légfüggönyről. Gondolva a forró sivatagi klímára, az összes ablaknál a tetőből levegőt áramoltatnak lefelé, így téve komfortosabbá az utazást. Ugyanakkor, miután a vevők az autóval megtett kilométerek mindössze 15 százalékát teszik meg terepen, ezúttal kiemelten kezelték a jobb minőségű anyagok alkalmazását, és az ergonomikus kialakítást.
A nagy testhez nagy szív dukál, amely ebben az esetben természetesen V8-as. Az 5,6 literes blokk 400 lóerős, maximális nyomatéka 550 Nm. Mindehhez hétfokozatú automata váltó és elektronikus vezérlésű négykerék-hajtás társul. A vezető négyféle beállítást használhat aszfalt, homok, kő és hó.
A vezetést visszagurulás-gátló és lejtmenetvezérlő is segíti. Ugyanakkor a korábbi merevhidas felfüggesztés helyett immár mind a négy keréknél független felfüggesztést alkalmaznak, amely jelentősen javítja az autó közúti viselkedését.
Ne rohanjanak azonban Nissan kereskedőjükhöz, ugyanis Európának nem sok köze lesz ehhez a modellhez. A Közel-Kelet mellett Észak-Amerikába jut a gépből.
Szép-szép! De a rég kocka patrol a 2.8 és 3.3TDI motorokkal mind terepen mind aszfalton megállták a helyüket. Nekem főleg az 5 ajtós hosszú tetszik. Szinte "elnyűhetetlen",egy megkímélt szép darabnak még ma is meg van az ára. A többi már csak "státusz" autó lett.
Jó, hogy észrevettem az utolsó bekezdést, az ajtóból fordultam vissza. :)
Komolyra fordítva a szót, én is a G osztályt választanám. Az valóban terepjáró. Ez a giga-Patrol, hááát...
Állat. Landcruiser vagy Patrol, bármelyiket elfogadnám, de az igazi favorit részemről a G osztály! Egy ötajtós G CDI és az életben nem kéne más. Az összes nyálterepjárón áthajtanék!!!
Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni!
A Vezess.hu stábja
Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!