2003.09.04. 06:54

Szöveg: vezess.hu

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Ford GT - 557 500 dollárért

gumi.vezess.hu



557 500 dollár: ennyit ért egy magát megnevezni nem kívánó licitálónak az első megvásárolható Ford GT. Ez az átszámítva 132 millió forintos összeg jól mutatja, hogy milyen eufóriát váltott ki az autó, hiszen listaára 150 000 dollár alatt lesz. A Ford a típus bemutatásával centenáriumát ünnepli.

Árverezés közben minden 100 000 dolláros emelkedést követően moraj futott át termen, majd amikor a Christie's aukciósház munkatársa 557 500 dolláron végül leütötte a tételt, tapsvihar és ujjongás hallatszott. Az árban benne van az aukcióner jutaléka.

A 10-es alvázszámú autóról a Ford egy igazolással bizonyítja, hogy ez az első GT, amely megvásárolható volt. Az ügylet érdekessége, hogy a tehetős autórajongó nem egy már kész autóra licitált, hanem csak a jogot biztosította az első értékesített Ford GT-re. Autója ugyanis csak a gyártás 2004 tavaszi beindítását követően készülhet el, az általa választott színben és felszereltséggel.

Az egykori Ford GT40 1966-ban hármas összetett győzelmet aratott a Le Mans-i 24 órás versenyen, majd még háromszor nyert zsinórban. Az autót Henry Ford II, a Ford akkori elnök-vezérigazgatója fejleszttette ki, hogy legyőzzék a Ferrarikat. Az olasz sportautókba belehabarodó iparmágnás korábban sikertelenül próbálta megszerezni a Ferrarit, majd a Maseratit, ezért saját szupersportautót építtetett. Erre a legendás örökségre alapozva a Ford a 2002-es Detroiti Autókiállításon bemutatta a szériaközeli GT40 tanulmányt, amelyet végül GT néven dob piacra 500 lóerős V8-as motorral.
0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Szárnyal a jeges Hummer-humor

Fürdünk a minden irányból ránk zúduló vicces képekben, és bár meddő vállalkozás, kísérletet tettünk rá, hogy mindet egy galériába gyűjtsük össze.

Fürdünk a minden irányból ránk zúduló vicces képekben, és bár meddő vállalkozás, kísérletet tettünk rá, hogy mindet egy galériába gyűjtsük össze.

Spórolni tudni kell!

Laptopok
Már 52 900 Ft-tól
Tábla PC-k
Már 19 900 Ft-tól
Legújabb okostelefonok
Már 16 890 Ft-tól
Elektromos borotvák
már 1780 Ft-tól
Autós CD/MP3 lejátszók
Már 5400 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Szárnyal a jeges Hummer-humor Szárnyal a jeges Hummer-humor Hóban-fagyban a ralisztárok Hóban-fagyban a ralisztárok Autók a jég alatt, avagy a hülyeség örök
Harc a hó ellen GT-R 2012 start Még több 911 Azúj Porsche 911 menet közben PV11_0023.mp4
Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül 2012-01-04 12:10:00

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása el?tt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez id? alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során els?sorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböz? tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetít?i eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gy?jtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszer?ségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó