2010.02.08. 12:00

Szöveg: Horváth Zsolt

Oszd meg ezt a cikket:

Feltámad a halott Ford Focus

Kulcsszavak: WRC, Ford, Focus


  Jari-Matti Latvala nem épp a legvidámabban ünnepelte 24. születésnapját. A finn pilóta a tavalyi Portugál-ralin elképesztően nagyot bukott versenyautójával. A Ford Focus WRC egy hegyoldalon leborulva 12-szer fordult át, majd 200 méterrel mélyebben egy fa állította meg. 


Az eset videón:



A versenyautó mondhatni rommá tört, ugyanakkor a Focusba épített biztonsági megoldásoknak, az extrém erősségű vázszerkezetnek és bukókeretnek köszönhetően a versenyzők néhány apró zúzódástól eltekintve sértetlenül szálltak ki az autóból.

Újjáépült az autó

Ám nemcsak a versenyzők élték túl az esetet, de az autó is. Az M-Sport, amely a Focus WRC-ket építi a Ford csapata számára, a baleset kivizsgálását követően arra az eredményre jutott, bár az első felvételeken úgy tűnt, az autó borzalmasan összetört, és jóllehet a külső karosszérialemezek valóban látványosan sérültek, a pilótafülke és a bukóketrec teljesen érintetlen maradt, ezért kijavították a kocsit. 

A helyszíni vizsgálatot követően a Focust az M-Sport angliai központjába szállították, ahol szétszedték és tökéletesen újraépítették.

"Korábban egy ilyen súlyos balesetben megsérült autó biztosan a roncstelepen végezte volna, esetünkben azonban a Focus WRC-t újjáépítették, még a motor és a váltómű is újbóli felhasználásra került" - mondta a Ford Európa motorsport igazgatója, Gerard Quinn.  

Eddig 41 győzelmet jegyez a Focus

Latvala, aki 2010-ben is a Ford gyári csapatát erősíti, az idény első versenyén, a Svéd-ralin vezeti majd az újjászületett versenyautót. A finn pilóta első világbajnoki futamgyőzelmét éppen Svédországban, a 2008-as Svéd-ralin szerezte meg. 

A 2010-es világbajnoki évad a Focus WRC tizenkettedik, ám egyben utolsó éve is, 2011-ben a Fiesta alapjaira épült versenyautó veszi át a helyét. A két világbajnoki címet (2006, 2007) birtokló Focus WRC tartja a legtöbb győzelmet szerző raliautó címét: összesen 41 elsőséggel, ugyanakkor magabiztosan őrzi a legtöbb egymást követő pontszerző hely megszerzésével zárult futam rekordját is, az elmúlt 119 futamon ez mindannyiszor sikerült. 

SZPONZORÁLT HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 1, összesen: 1)

AndrewBoy - 2010.02.08   13:12

Respekt!

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció
 

Adatok, tesztek, F1, autópiac a vezess.hu-n!

Mennyit megy?

Válaszd ki a kedvenc márkád:

A vezess katalógusa 25 évre visszamenőleg mindent tud az autókról!

Melyik autóról akarod megtudni az igazat?


Tesztek új és használt autókról!

F1 fan vagy?

Válaszd ki kedvenc csapatodat:

Győzelmek és kudarcok, gépek és emberek. Tovább a Forma-1-re

Autót vennél?

Írd be, mennyit adnál érte:

 Ft
+/- 10%

Eladó autók között böngészhetsz!

Eladnád az autódat?

Írd be, mennyit akarsz kapni érte:

 Ft

Nem tudod, mennyit érhet az autód?
Nézz körül az Autókeresőn!

Hirdetés

Megbüntettek, de csak tízezerre

Helyszíni bírsággal a közlekedés szabályainak kisebb fokú megsértése tízezer forintba került, feljelentéssel harmincezer lenne. Vagy inkább ötven?

Jobbra kanyarodó sávból szabálytalanul elkanyarodtam balra. Tízezer forint lett a vége, meg egy olyan beszélgetés a rendőrrel, aminek nyilvánosan vonom ...

Szavazás

Az Ön tapasztalatai szerint a közlekedési rendőrök:

Az Ön tapasztalatai szerint a közlekedési rendőrök:

A VEZESS.HU SZAKÉRTŐIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértő

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Orgoványi Krisztián
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.
    e-mail.: orgovanyi@ugyved.hu

Vásárolj olcsóbban

Autós DVD lejátszók
akár 30 000 Ft-ért
Autós erősítők
akár 10 000 Ft-ért
Autós hangszórók
akár 3 500 Ft-ért
Autós TV-k
akár 15 000 Ft-ért
Autós CD/MP3 lejátszók
akár 11 000 Ft-ért
 

VIDEÓAJÁNLÓ

BMW X5 Autósok, akik vajon miben ülnek Rendőrautók közlekedése Trabant vs. Lamborghini Öngyilkos eszköz biztonsági öv helyett
Demonstráció a fal ellen Csatornafedél HYUNDAI SONATA Michelisz Norbi a rajtrácson

Videók & képek keresése:

Topik címeUtolsó hozzászólásTopikindító

Tarjáni Privát Topic

2784 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 03 (13:07) v_BERKA 2005. 11. 08

VW-pártiság

11372 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 03 (13:00) v_music 2004. 01. 11

POLITIKAMENTESSÉG !!!

29678 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 03 (12:58) apaarpi 2006. 05. 25

Admin, közérdekű dolgok

1750 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 03 (11:59) v_BERKA 2004. 10. 06

Fiesta ST vs Swift Sport

4113 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 03 (10:09) tarjáni 2007. 09. 07

Vezess.hu-Tesztek

11804 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 03 (10:07) v_daci 2005. 03. 08

Fórumtársak,rendezzünk autós összejövetelt!

11863 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 03 (00:08) Xtrem 2003. 05. 03

Chat

7761 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 03 (00:07) v_gabe 2005. 04. 07

Vezetés

19927 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 02 (22:15) tarjáni 2003. 10. 28

Trabant 1.1

1364 hozzászólás a topikban

- 2010. 09. 02 (16:31) vezess-admin 2003. 10. 06
     
Megannyi topik van még a fórumban, nézd meg
   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.
e-mail.: orgovanyi@ugyved.hu

dr. Orgoványi Krisztián ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó

Az első harmincezer. Mármint kilométer.

Bár csak 18 éves vagyok, elég régóta az autó, mint fogalom a mindenem.

Városba szánva - Suzuki Splash 1.0 Glx AC

Aki az autózást szereti, feltétlenül keressen alkalmat egyszer az életben, hogy egy ilyen páncélhintóban suhanjon.

Olvasói teszt: Mercedes-Benz W124