2010.07.30. 14:00

Szöveg: Nagy Dénes

2 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Az F1 mellett ide is érdemes lesz figyelni

Kulcsszavak: Brno, Michelisz Norbert, WTCC, SEAT
gumi.vezess.hu


Valami elképesztő szívás, hogy pont a Magyar Nagydíjjal egy hétvégén lesz a várva-várt cseh WTCC futam. Aki egy kicsit sokallja a Forma-1 belépők árait, de benzin csörgedezik az ereiben, vagy csak egyszerűen szurkolni akar az utóbbi évek legnagyobb magyar autós tehetségének, annak nem szabad megállnia Brno-ig. Nagyon jó program lehet most egy gyors, sörvásárlással egybekötött cseh kiruccanás.

Brno mindössze 3 óra kocsikázással elérhető Budapestről. Még semmi nincs veszve, ha valaki most döntene úgy, hogy szívesen kilátogatna a szombati időmérő futamra, vagy a vasárnapi versenyre.

Mi megyünk! Igaz, hogy a konkurens Chevrolet csapat meghívására, de ez sem lehet akadálya annak, hogy a helyszínen elkapjuk Norbit egy rövid beszélgetésre.

Tehát összefoglalva

Reméljük, most is dobogóra állhat

A hétvégén a Budapesttől mindössze 330 kilométerre fekvő Brnóban folytatódik a Túraautó Világbajnokság: a versenyzőknek ezúttal kétszer tíz kör áll a rendelkezésükre az 5,4 kilométer hosszú pályán, hogy a legjobbat hozzák ki magukból és autóikból egyaránt.

A csehországi versenypálya felépítése nem igazán kedvez a SEAT-oknak, amit az is igazol, hogy ugyan 2006 óta rendeznek itt világbajnoki futamokat, a spanyol autógyártó mindössze egyetlen alkalommal tudott nyerni - az olasz világbajnok Tarquini 2008-ban. A BMW ezzel szemben eddig már hatszor állt az élre Brnóban.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

KAPCSOLÓDÓ LAP.HU OLDALAK

A Zengő-Dension Team pilótája, Michelisz Norbert ugyan újonc a sorozatban, azonban számára sem ismeretlen a helyszín: a SEAT Leon Eurocup keretében (melynek ő a 2009-es bajnoka) tavaly pole pozíciót autózott az időmérőn, a második versenyen pedig az előkelő második helyet szerezte meg.

A két héttel ezelőtti angliai versenyhétvégén a 25 éves magyar tehetség egy tizedik és egy hetedik helyezéssel átvette a vezetést az újoncok számára rendezett Rookie Challenge-en, míg összetettben 42 pontjával feljött a kilencedik helyre.

A világbajnokság állása

A vasárnapi versenyeket az EuroSport 12:30-tól közvetíti, valamint figyelemmel kísérhetik a hétvégi eseményeket a www.twitter.com/zengodension oldalon vagy itt a vezess.hu-n!
0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 2, összesen: 2)

csoki66 - 2010.07.30   15:42

Itt biztos lehet majd előzést is látni, nem csak elengedést, mint a F1-ben. Lehet, hogy inkább ezt nézem majd.

megint - 2010.07.30   15:10

Sajnos nem nagyon fekszik az autójának ez a pálya, egy eső jól jönne.

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Feltámasztható az elsüllyedt Hummer

Az autó nem a jégre született, de ősi emberi tulajdonság dacolni a fizika törvényszerűségeivel. Mégsem jó ötlet négy papírlapra elosztani egy üresen 2,9 tonnás autó tömegét

Az autó nem a jégre született, de ősi emberi tulajdonság dacolni a fizika törvényszerűségeivel. Mégsem jó ötlet négy papírlapra elosztani egy üresen 2,9 ...

Spórolni tudni kell!

Laptopok
Már 52 900 Ft-tól
Tábla PC-k
Már 19 900 Ft-tól
GPS készülékek
Már 12 140 Ft-tól
Digitális fényképezők
Már 10 900 Ft-tól
LCD TV-k
már 16 900 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Sordo vezet a Svéd-ralin Ha a motor szó szerint robban Feltámasztható az elsüllyedt Hummer Svéd téli közlekedés kétsávos főúton Ford-előny a Svéd-rali nyitányán
Ford-előny a Svéd-rali nyitányán Harc a hó ellen GT-R 2012 start Még több 911 Azúj Porsche 911 menet közben
PV11_0023.mp4 Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó