Gabriele Tarquini versenyzői karrierje gokartban kezdődött, ahol nemcsak olasz bajnok, de világbajnok is lett. Ezt követően a Formula 3000-ben folytatta három éven keresztül, majd a Forma-1 következett, 78 nagydíjrészvétellel az Osella, a Coloni, az AGS, a Fondmetal és a Tyrrell csapatainál versenyezve.
Az olasz 1994-ben sikeresen váltott a túraautózásra, a Brit Túraautó-bajnokságban kezdve (BTCC), amelyet az első próbálkozásra meg is nyert.
1997-ben ötéves együttműködésbe kezdett a Hondával, először a BTCC-ben egy Honda Accord volánja mögött. 1998-ban Németországban versenyzett a Hondával az ottani STW Cupban, majd 2000-ben visszatért a BTCC mezőnyébe. Ez az első 'Honda éra' 2001-ben ért véget, amikor is kilenc versenyt nyert a Túraautó Európa-bajnokságban. Azóta Tarquini az FIA WTCC-ben versenyez, ahol 2009-ben világbajnok lett, az évad utolsó versenyén hódítva el a bajnoki címet.
Ugyanabban az évben, amikor Tarquini először lépett a Honda kötelékébe (1997), Tiago Monteiro debütált a Francia Porsche Carrera Cupban. Ezt a francia Formula 3 és GT-bajnokságok követték, aztán a Formula 3000-ben edződött 2002-ben, majd az amerikai Champ Car sorozatban folytatta egy évre rá.
Innen jött a Forma-1-es áttörés, a Jordan Grand Prix/Midland F1/Spyker F1 versenyzője volt. Az emlékezetes 2005-ös Amerikai Nagydíjon a dobogón végzett (3. hely) és ugyanebben az évben megdöntötte a legtöbb újoncként befejezett verseny rekordját (18); ami a mai napig él. Monteiro 2007-ben váltott az FIA WTCC-re.




















| Benzin: | 414.0 | ![]() |
Dízel: | 412.0 | ![]() |
Heti szakértéseink között megvizsgáljuk, mikor említhető egy lapon a takarékos vezetési stílus az automata váltóval, valamint ...
A Nemzetközi Automobil Szövetség nemzetközi bíróságát 2010-ben alapították, de eddig nem volt F1-es feladata. Csütörtökön lesz.

Két figyelemreméltó autós reklámfilmmel is találkoztunk a napokban. Az egyik konkrét és vicces, a másik misztikus és csábító, ...
Egy finn szakértő szerint nagyon valószínű, hogy Kimi Räikkönen jövőre a Red Bullnál folytatja pályafutását.
Cseppet sem nyugodtak a Mercedes felsővezetői a holnapi FIA-tárgyalás miatt. A vágóhdra csak a csapatfőnököt, Ross Brawnt küldik, ...
Programozó (Képdoktor Kft.)
SharePoint Developer (MSCI Kft.)
Minőségügyi mérnök (Ten Cate Enbi Kft.)
Java Developer (MSCI Kft.)
Üzemvezető (Advancementor Kft.)
Vegyész (Hübner-H Kft.)
Termékkalkulátor (Hübner-H Kft.)
Projektmérnök (Linamar Hungary Zrt.)
Program manager (Linamar Hungary Zrt.)
Controller (Bosch csoport)
A Fiesta ST olyan autó, amire tíz év múlva, szakadtan, horpadt lökhárítóval, rozsda rágta kerékjárati ívvel, a kert végében halálra várva is rákívánnék.
autóvásárlási szakértőHa új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja |
vezetéstechnikai szakértő1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek. |
autó karbantartás szakértőTanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakértő bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerülő javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu |
közlekedési jogi szakértőKözlekedési joggal kapcsolatos kérdésed van? Kérdezd a Dr. Székely Ügyvédi Irodát! Szívesen válaszolunk bármely közlekedési büntetőjogi, szabálysértési, kártérítési, mediáció, KRESZ értelmezésével kapcsolatban! |
Várjuk az érdekes autóbemutatókat!Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk! ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni! | |
Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs |
Üzenj te is Schumachernek! |
Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot |
Szimulátor rajongók figyelem! |
A kis varrógép |
Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról |
IV. Országos VW Vento találkozó |
|