2006.02.23. 08:55

Szöveg: vezess.hu

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Erősebb, gyorsabb Murcielago

Kulcsszavak: Murcielago, Lamborghini, Lamborghini, Murcielago
hirdetés


2001-ben mutatta be a Lamborghini a Murcielago-t, így mostanra ráfért egy kis frissítés, amit el is végeztek, az eredmény pedig az LP 640 néven futó modell. A kocsi neve a motorra utal, a két betű a hosszában beépített középmotorra (Longitudinale Posteriore), míg a 640 annak teljesítményére. Az LP640 legfontosabb újítása, hogy az olasz gyártó átdolgozta az erőforrást. A V12-es motor furatának, löketének megnövelésével és a főtengely cseréjével a korábbi 6,2-ről 6,5 literre nőtt a hengerűrtartalom.

Emellett új hengerfejet kapott a blokk, amelyben már változó szelepvezérlés kapott helyet, de megújult a kipufogórendszer is. Nem is meglepő, hogy 580-ról 640-re emelkedett a motor maximális teljesítménye, amellett, hogy a nyomatéka 10 newtonméterrel gazdagodva 660-ra nőtt. A tervezők a nagyobb erőkhöz igazították a hátsó differenciálművet, a féltengelyeket és a hatfokozatú nyomatékváltót is. Maradt azonban továbbra is a viszkokuplungos négykerék-hajtás, ami 70-30 arányban osztja meg a nyomatékot a hátsó és az első tengelyek között. Szélsőséges esetben az összes nyomaték juthat egyetlen tengelyre is.

3,4 másodperc alatt gyorsul százra a 640 lóerőre izmosított Murcielago

Az erősebb blokk a menetteljesítményekben is meglátszik, az LP640 0,4 másodpercet ver a hagyományos Murcielagora, azaz 3,4 másodper alatt sprintel 0-ról 100-ra. Az átalakított jármű végsebessége 338 km/óra. A fékek terén is tetten érhető a felfegyverkezés, mert a hagyományos acéltárcsák mellett karbon-kerámia féktárcsákkal is felszerelhető a Murcielago. Utóbbiakat 380 milliméteres féktárcsával és hatdugattyús féknyergekkel szerelik.

Persze nem csak technikailag változtattak a kocsin, de látványban is felfrissítették. Egyaránt új az első és a hátsó lökhárító is, utóbbi alá egy diffúzort is kialakítottak és a kipufogóvéget is beleépítették. Megújult a hátsó lámpa, de aerodinamikai okokból átdolgozták a külső tükröket és a ablakmosó fúvókát is.

Kényelmesebb ülések és új műszerfal került az utastérbe

Felárért a megrendelő a motorháztető közepén kialakított lamellákat áttetsző anyagból is kérheti, így téve közszemlére a Sant' Agata-i erőművet. A korábbiaktól eltérő formájú felnikkel szerelik a kocsit, az új ötküllős felnik is 18 colosak. Ezeken elöl 243/35, hátul 335/30-as abroncsok vannak. Az utastérben új műszerfallal és steppelt bőrborítással találkozhatunk. A tervezők átalakították az üléseket, azok a nagyobb kényelem érdekében valamelyest szélesebbek lettek.

Egyelőre nem biztos az autó sorsa, de a hírek szerint egy ideig a hagyományos Murcielago mellett készül majd, ám később az megszűnik és csak az LP640-et lehet megvenni.

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

Hozzászólok

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

ToyotaHirdetés


Így ölik a Cliókat

Számos módszerrel lehet elpusztítani egy autót. Gyors eredményt hoz a szakadékba lökés, a téglával a gázpedálon falnak küldés, vagy a benzinnel meglocsolás utáni lángra gyújtás. Az autógyárak, köztük a Renault is, többnyire inkább lassú kínzások útján teszik tönkre a prototípusokat.

Számos módszerrel lehet elpusztítani egy autót. Gyors eredményt hoz a szakadékba lökés, a téglával a gázpedálon falnak küldés vagy a benzinnel meglocsolás ...

Spórolni tudni kell!

GPS készülékek
Már 12 190 Ft-tól
CD és MP3 lejátszók
Már 4690 Ft-tól
Tetőboxok
Már 14 000 Ft-tól
DVD lejátszók
Már 18 990 Ft-tól
Akkumlátorok
Már 16 154 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Videó: Elindult a Görög-rali Videó: Elindult a Görög-rali Latvala nyitott az élen a Görög-ralin Beégett az idióta Lamborghini sofőr Beégett az idióta Lamborghini sofőr

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó