2011.05.20. 08:15

Szöveg: Horváth Zsolt

Hozzászólok

Cikk nyomtatása

Egy készül az új Ferrari roadsterből

Nyitható tetős a Ferrari Superamerica 45

hirdetés


Rengetegen vannak, akik Ferrari vágynak, sokan vannak, akik meg is vehetik és vannak néhányan, akiknek épp ezért már nem elég egy sorozatgyártású maranellói. Ilyen Peter Kalikow is, aki gyűjtő és mellesleg  45 éve a Ferrari ügyfele. Ezt az évfordulót pedig egy egyedi modellel ünnepelte meg a New York-i férfi és az olasz gyár.  

A 2005-ös 575M Superamericán hasonló tető volt

A Ferrari Superamerica 45 nagyjából a 2005-ös 575 Superamerica és a tavaly ősszel bemutatott 599 SA Aperta keresztezéséből született.

Utóbbi a Ferrari 599-es vászontetős változata, míg előbbin egy különleges nyitható üvegtetőt alkalmaztak. A Fioravanti által kitalált tető egyben fordult hátra az utasok mögé. Most ezt a megoldást ötvözték a nyitott 599-essel, azzal a különbséggel, hogy a tető karbonszálas műanyagból van, így nem átlátszó.

Az autó exkluzív Blu Antille színe az ügyfél gyűjteményének egy másik darabjáról, az 1961-es 400 Superamerica cabriolet-ről származik, amihez egy sötétebb kéket választottak a tető, az első és küszöbspoilerek és a diffúzor számára. A hűtőmaszk krómozott, az A oszlop és a visszapillantók pedig polírozott alumíniumdíszítést kaptak.

Egyelőre a belsőről nem hoztak nyilvánosságra képet, de ott is van különlegesség, kék karbonbetétek és érintőképernyő teszi egyedivé. Az autót május 20-án a Villa d'Este Concorso d'Eleganza kiállításon leplezik le Olaszországban.

Bár műszaki tartalomról nem szól a Ferrari közleménye, a látottak alapján szinte biztosra vehető, hogy tévedett a rendezvényt támogató BMW. A német gyár a kiállítást beharangozó közleményében ugyanezen a néven egy hathengeres Ferrari érkezéséről számolt be. Itt bizonyosan megmaradt az 599-es 12 hengeres motorja.

Már a német precizitás sem a régi?

Cikk nyomtatása

Hozzászólok

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció
Benzin:405.0 Dízel:408.0

F1: Massa még nem elégedett a tempóval

2

Felipe Massa Barcelona után Monacóban is a dobogót célozza, de tudja, hogy ehhez az eddiginél jobb kvalifikációs teljesítmény ...

F1: Újabb főnök a Mercedesnél

Tegnap bejelentették, hogy a McLaren volt technikai igazgatója, Paddy Lowe a vártnál jóval korábban, már június elején megkezdi ...

Áremelkedést hozhat az előkészítetlen útdíj

41 | 4

Durván megemeli a szállítási költségeket az e-útdíj, amit egy az egyben tovább passzolnak a fuvarozók általános áremelkedést okozva. Előkészítetlen a rendszer, de mindjárt indul.

Durván megemeli a szállítási költségeket az elektronikus útdíj, amit egy az egyben továbbpasszolnak a fuvarozók, általános áremelkedést ...

Ecclestone az F1-ből menne a temetőbe

23 | 1

Bernie Ecclestone azt állítja, hogy a Forma-1 vezetősége a vesztegetési vádak ellenére is kitart mellette, ha rajta múlik, életfogytig ...

Räikkönen: Monacóban tökéletesnek kell lenni

112 | 1

Kimi Räikkönen ugyan reméli, hogy jól megy majd Monacóban, de a finn a hétvége előtt nem mer ígérni semmit.

Még többet innen: forma-1 › | king of the Road ›

Szavazás

Hallott a legutóbbi, iskolabuszokkal, gyermekek védelmével kapcsolatos KRESZ-módosításokról?

Hallott a legutóbbi, iskolabuszokkal, gyermekek védelmével kapcsolatos KRESZ-módosításokról?

Fiatalos Mercedes. Van ilyen?

A kategóriájában talán a legöregebb vásárló átlagéletkort jegyző márka megcélozta a fiatalabb generációt is. Nemrég az A-osztály vált igazán veszélyessé a konkurensekre, most pedig itt a következő ígéretes modell is befutott, a CLA.

A kategóriájában talán a legöregebb vásárló átlagéletkort jegyző márka megcélozta a fiatalabb generációt is. Nemrég az A-osztály vált igazán veszélyessé ...

Hirdetés

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Egy évszázad emlékére F1: Massa Varsóban repesztett - videó F1: Massa Varsóban repesztett - videó F1: Videón Schumi pokoli köre A krosszmotor is lehet halálos fegyver
5 km/h-s sebess korlatozas Patyon

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Kérdezek tőle!

autó karbantartás szakértő

Tanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakértő bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerülő javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu

Autóalkatrész kedvezménnyel

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó