2012.08.09. 16:00

Szöveg: vezess.hu

1 hozzászólás

Cikk nyomtatása

Dongós találkozó a hétvégén

hirdetés


Bíró Ferenc szervező az MTI-nek elmondta, hogy immár harmadik alkalommal ad otthont a Maros-parti város az országos dongós találkozónak, börzének és versenynek. A találkozóra eddig félszáz dongós jelentkezett az ország különböző szegleteiből és a határon túlról. A korábbi tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy akár kétszer ennyi is összegyűlhet a hétvégére az 1950-es, 1960-as évek utcaképét meghatározó járműből.


A háromnapos rendezvényen a résztvevők megismerkedhetnek egymás kétkerekűivel, melyeket pénteken a közönség is megszemlélhet a Hagymatikum fürdő előtti Makovecz téren - mondta a szervező.

Szombaton 40-45 kilométeres túrára indulnak a vendégek, ellátogatnak Óföldeákra a fatornyos templomhoz, miközben gyorsasági és ügyességi versenyt is rendeznek. A Dongó - ha nem is hosszú távon - akár 50 kilométer per órás sebességgel is tud "repeszteni", az ügyességi feladatok fajtái azonban behatároltak, hiszen a biztonságos haladáshoz érdemes két kézzel szorítani a segédmotorral felszerelt kerékpárok kormányát - közölte Bíró Ferenc.

Vasárnap az érdeklődők a Maros-parti strandon csodálhatják meg a veterán járműveket. A kerékpárokra szerelhető segédmotorok gyártásának ötlete 1953-ban merült föl Magyarországon a vidéken élők közlekedésének megkönnyítése érdekében. A lehetőségeket számba véve a magyar mérnökök úgy döntöttek, hogy egy olasz motort "adaptálnak". Az első Dongókat 1954 augusztusában gyártották a székesfehérvári Vadásztölténygyárban, ahol minden szükséges eszköz megvolt az egyszerű technológiát igénylő motorok előállításához.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

KAPCSOLÓDÓ LAP.HU OLDALAK

A kétütemű motorok sorozatgyártása egy esztendővel később kezdődött el, a boltokban 1480 forintért lehetett megvásárolni, ami akkor két-három havi átlagfizetésnek felelt meg. Kapható volt kerékpárral együtt is körülbelül 2200 forintért. A léghűtéses, 38 köbcentiméteres motorok legnagyobb teljesítménye 0,8 lóerő 4600-as percenkénti fordulatszámon.

A motorok nagy előnye volt, hogy a korabeli kerékpárokra két csavarral föl lehetett erősíteni. Fogyasztásuk csekély, 100 kilométerenként megelégednek 1-1,5 liter benzinnel, és karbantartásuk sem igényel különösebb műszaki ismereteket.

A csupán 1957-ig gyártott Dongók vesztét a segédmotor-kerékpárok megjelenése okozta, a kétsebességes, kényelmesebb járművek kiszorították őket a piacról. Veteránmotoros körökben az aprócska segédmotorral felszerelt kerékpárok igen népszerűek, volt olyan találkozó, melyen egy Dongót választottak közönségdíjasnak a látogatók.

Forrás: MTI

Cikk nyomtatása

1 hozzászólás

Hozzászólások (legfrissebb 1, összesen: 1)

Cult - 2012.08.09   17:29

Makón emellett még VW konszern találkozó is lesz!

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció
Benzin:409.0 Dízel:410.0

Mint a villám, csapott le a rendőrVideó

3 | 2

Nincs olyan autós, aki ne szabálytalankodott volna még soha, hogy ez mennyire elítélendő saját erkölcseink szerint változó.

Nincs olyan autós, aki ne szabálytalankodott volna még soha, hogy ez mennyire elítélendő saját erkölcseink szerint változó.

F1: Monacóban nem lesz gumikomédiaVideó

46

Bár a kínálat két legpuhább keverékét viszi a Pirelli Monacóba, a gumiszállító úgy véli, hogy Barcelonával ellentétben ezen a ...

F1: Monacóban tovább javulhat a Force India

1

Paul di Resta szerint minden esély megvan arra, hogy a Force India a barcelonainál is jobb eredményt érjen el Monacóban.

Könnyebben elveszik a piások jogsiját

45 | 8

Súlyosabb büntetésre számíthatnak júliustól az ittas vezetők. Még kisebb befolyásoltság után ugrik a jogsi.

F1: Jótündér szívatja Rosberget és Hamiltont - videóVideó

13

Vigyázz, mit kívánsz, ha az öledbe hull három kívánság! Nico Rosberg és Lewis Hamilton például nagyon pórul jár az új A45 AMG ...

Még többet innen: vezetünk › | forma-1 › | magazin ›

Szavazás

Mivel megy nyaralni idén?

Mivel megy nyaralni idén?

Áremelkedést hozhat az előkészítetlen útdíj

Durván megemeli a szállítási költségeket az e-útdíj, amit egy az egyben tovább passzolnak a fuvarozók általános áremelkedést okozva. Előkészítetlen a rendszer, de mindjárt indul.

Durván megemeli a szállítási költségeket az elektronikus útdíj, amit egy az egyben továbbpasszolnak a fuvarozók, általános áremelkedést okozva. Pár hét ...

Hirdetés

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Mint a villám, csapott le a rendőr F1: Monacóban nem lesz gumikomédia F1: Jótündér szívatja Rosberget és Hamiltont - videó Egy évszázad emlékére F1: Massa Varsóban repesztett - videó
Nicolas Cage kínai autót reklámoz

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Kérdezek tőle!

autó karbantartás szakértő

Tanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakértő bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerülő javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu

Autóalkatrész kedvezménnyel

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó