2012.09.11. 14:00

Szöveg: vezess.hu

Hozzászólok

Cikk nyomtatása

Bajban a korábbi legnagyobb motorgyár

Végveszélyben az MZ

hirdetés


A Motorenwerke Zschopau (MZ) egy sikertelen hiteltárgyalás miatt arra kényszerült, hogy csődvédelmi eljárás megindítását kezdeményezze. Az illetékes chemnitzi bíróság azonban hétfőn formai okokra hivatkozva elutasította a kérelmet. A cégnek két hét alatt kell pótolni a hiányosságokat.


A vállalatot 2004-ben vette át Martin Wimmer és Ralf Waldmann, a gyorsaságimotoros-világbajnokság MotoGP kategóriájának két korábbi német versenyzője a Hong Leong Industries malajziai konszerntől, amely 1996-ban vette meg a keletnémet céget.

Az új tulajdonosok 4 millió eurót fizettek a veszteséges vállalatért és speciális motorok kisszériás gyártásával igyekeztek kivezetni a céget a válságból. A szászországi tartományi kormánytól 2011-ben hitelgaranciát kaptak, de a hitelező bankokat ez nem nyugtatta meg, a közelmúltban így sikertelenül zárult egy áthidaló kölcsönről szóló tárgyalás.

A cég jelenleg 49 főt foglalkoztat, a szászországi Hohndorfban működő üzemben elektromos rollereket gyártanak. A társaság a legutóbbi tervek szerint innovációval, például hibrid hajtású modellek kifejlesztésével próbálna talpra állni, de nincs meg a kellő anyagi forrás a fejlesztéshez.

Az MZ a rendszerváltás előtt az NDK egyik vezető iparvállalata volt, fénykorában évi 850 ezer darabos termeléssel a legnagyobb motorkerékpár-gyártó volt a világon.

Cikk nyomtatása

Hozzászólok

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció
Benzin:405.0 Dízel:408.0

A rámpa a gyengék fegyvereVideó

3

Ha egy videó magas platón álló autóval, valamint a leguruláshoz odatámasztott két ruganyos deszkával indul, már dörzsölhetjük a tenyerünket.

Ha egy videó magas platón álló autóval, valamint a leguruláshoz odatámasztott két ruganyos deszkával indul, már dörzsölhetjük ...

F1: Mégsem lesz nagy gumimódosítás

7

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) csak minimális, biztonsági jellegű módosításokat engedélyez a Pirelli számára, talán nem ...

Mobilon a fővárosi közlekedés

1

Ezentúl a weben követhetjük nyomon a budapesti tömegközlekedési változásokat. Friss, valós idejű infókat egyelőre csak az okostelefonos ...

49 éves Ikaruson utaztunk

16 | 1

Jobban nézik az utcán, mint bármelyik Ferrarit. Magyarországon mindenkinek mond valami személyeset az Ikarus

Az öreg, piros, vidám magyar busz minden járókelőnek mosolyt csal az arcára, nosztalgikus emlékeket húz elő mindenkiből, aki ...

F1: Vettelék építési területen csapatnak - videóVideó

4

Sebastian Vettel és David Coulthard már körbementek az épülő szocsi pályán. Szokatlan verseny volt.

Még többet innen: vezetünk › | forma-1 › | king of the Road ›

Szavazás

Hallott a legutóbbi, iskolabuszokkal, gyermekek védelmével kapcsolatos KRESZ-módosításokról?

Hallott a legutóbbi, iskolabuszokkal, gyermekek védelmével kapcsolatos KRESZ-módosításokról?

Már megint bajunk van a KRESZ-változással

Magyar életkép a valóságról - nem lehet minden élethelyzetet szabályokkal megoldani

Nagyszerű dolog ez, hogy a Magas Kormány védi a buszozó gyerekeket a gonosz autósoktól. A szabály persze megint betarthatatlan és túlbonyolított, de reméljük, ...

Hirdetés

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
A rámpa a gyengék fegyvere Fiatalokhoz szól a Volvo F1: Vettelék építési területen csapatnak - videó Kacsák vetettek véget az üldözésnek A Renault beszáll a villany-F1-be
5 km/h-s sebess korlatozas Patyon

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Kérdezek tőle!

autó karbantartás szakértő

Tanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakértő bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerülő javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu

Autóalkatrész kedvezménnyel

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó