2006.04.05. 09:22

Szöveg: vezess.hu

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Az igazi bajnok, a Bugatti labdába sem rúg!

Kulcsszavak: SSC Aero
gumi.vezess.hu


Azt gondolhatnánk, az már csak elég, ha egy autó, gyorsulásban és végsebességben is veri a speedmotorokat. Vagy nem? Az SSC Aero SC/T8 tudja ezt, hiszen 3,11 másodperc alatt gyorsul százra, a végsebessége 400 km/óra.

De mit lehet tenni, ha vannak őrült vevők, akiknek még mindig feneketlen a bankszámlájuk és többet akarnak. Nekik készült az SSC Ultimate Aero. A korábbi változat anno 239 ezer dollárba (51,9 millió Ft) került, az új változatért nem kevesebb, mint 654 ezer dollárt (142 millió Ft) kell leszurkolni. A több mint 2,5 szeres árért pedig már le kell tenni valamit az asztalra.

A külsőre hasonló kocsiban a V8-as blokk is maradt, de a hengerűrtartalmát kissé megnövelték, most 6,3 literes. Amellett, hogy kicserélték a mozgó alkatrészeket, a kompressziót is csökkentették, viszont a mechanikus feltöltő, a korábbi 0,8 helyett immár 1,4 barral pumpálja a levegőt a motorba.

Mindez valami olyan bődületes erőt produkál, hogyha az Ultimate Aero hajó lenne, könnyedén vontatná a világ legnagyobb tankerjeit is. 6950-es percenkénti fordulatszám mellett 1046 lóerő szabadul el, de mindez semmi a 6200-nál maximalizálódó 1113 newtonméteres nyomatékhoz képest is. Persze ezt csak úgy szimplán nem lehet megkapni, 104-es benzint követel a kocsi.

Elöl 235/35-ös gumik kerülnek a 9x19-es felnikre, míg hátul 335/30-as abroncsok feszítenek a 20 colos tárcsákon. Hiába az extrém méretek, a gumik csak finom gázpedálkezelés esetén képesek tapadást biztosítani a kocsinak, egyébként simán égnek füstté az út felett. Ha belendül a kocsi, a pilóta 14 colos féktárcsákra és hatdugattyús féknyergekre számíthat, persze lehet, hogy inkább fékezőernyőre lenne szükség.

Hiszen a csővázra épített szénszálas illetve kompozit műanyag karosszériás SSC 1200 kilogramm, amit a bődületes teljesítmény 3 másodperc alatt gyorsít 100-ra. Találó az Aero név, hiszen ennél a kocsinál leginkább a repülők rúgnak labdába, mint potenciális ellenfelek.

Úton ugyan még nem mérték, de a szélcsatornás vizsgálatok szerint 440 km/órás sebesség elérésére is képes a kocsi. Ezért a korábbihoz képest kissé módosították a karosszériát, amivel javítottak az autó aerodinamikai alaktényezőjén.

VEZESS.HU TOP CIKKEK

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Feltámasztható az elsüllyedt Hummer

Az autó nem a jégre született, de ősi emberi tulajdonság dacolni a fizika törvényszerűségeivel. Mégsem jó ötlet négy papírlapra elosztani egy üresen 2,9 tonnás autó tömegét

Az autó nem a jégre született, de ősi emberi tulajdonság dacolni a fizika törvényszerűségeivel. Mégsem jó ötlet négy papírlapra elosztani egy üresen 2,9 ...

Spórolni tudni kell!

Laptopok
Már 52 900 Ft-tól
GPS készülékek
Már 12 140 Ft-tól
Digitális fényképezők
Már 10 900 Ft-tól
LCD TV-k
már 16 900 Ft-tól
Autós CD/MP3 lejátszók
Már 5400 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Feltámasztható az elsüllyedt Hummer Svéd téli közlekedés kétsávos főúton Ford-előny a Svéd-rali nyitányán Ford-előny a Svéd-rali nyitányán Szárnyal a jeges Hummer-humor
Szárnyal a jeges Hummer-humor Harc a hó ellen GT-R 2012 start Még több 911 Azúj Porsche 911 menet közben
PV11_0023.mp4 Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó