2010.03.18. 08:45

Szöveg: Horváth Zsolt

5 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Aston Martin kisautó - bármilyen színben

Kulcsszavak: Aston Martin, Cygnet
gumi.vezess.hu


Ha azt mondjuk, hogy kisautó, akkor 2,5-5 millió forintos ár jut eszünkbe, no de 7 vagy 12 millió? Pedig az Aston Martin ebben az ársávban kínálja majd új modelljét a Cygnetet.

Persze a gazdagok sem teljesen lököttek, így ezért a pénzért valamit nyújtani is kell. Hiszen a Cygnet lényegében egy átalakított Toyota iQ.


A luxuskivitelű utastér mellett az Aston az ebben a méretosztályban szokatlan egyéni kialakítást nyújtja. Vagyis, ahogy az összes Aston Martin, a kisautó is bármilyen színben elérhető, amit csak a vevő kíván.

Azért, hogy megmutassa a megrendelőknek csak a fantáziájukon múlik a Cygnet egyénisége, többféle különleges, esetenként meghökkentő variánst állított össze az Aston Martin. Lehet egyszerűen piros, de a tigris, zebra vagy terepmintás sem lehetetlen. Férfiaknak ajánlható a cég versenyautójáról ismert brit versenyzöld, vagy a Gulf olajvállalat kék-narancs színeiben pompázó kivitel.


Bár erről nem szól a sportkocsijairól ismert vállalat, vélhetően a kiemelkedő minőségű anyagokkal feljavított utastér színét is megválaszthatja a tulaj.

Ami azonban minden Cygnetben azonos, az 1,33 literes, 99 lóerős Toyota-motor és elsőkerék-hajtás, ami azért viszonylag messze van az Aston többi járművétől. Második autónak azonban - mint szánják - megfelelő.

Kíváncsian várjuk, lesz-e egyszer olyan akció az Aston Martinnál, hogy egy drágább modell mellé ajándékba adnak egy kisautót. Hazánkban egy autókereskedő korábban Mercedes E-osztály mellé Opel Agilát adott akcióban.

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 5, összesen: 5)

acsa - 2010.03.18   18:22

Mivel elvileg a takarékosság jegyében készítik ezt az autót, ezért elég gáz az ára. Mert ugye a magas ár a lényegesen nagyobb előállítási energiaigényt jelzi. Beleértve a profitra, mint értékteremtésre jutó átlagos, elköltéséből fakadó energiafogyasztást is. Hiszen energiára épül a civilizációnk. Szinte már mindegy is, hogy mennyit fogyaszt akkor ez a kisautó, annyira hatalmas a lábnyoma.

925Energy - 2010.03.18   16:11

BBHD!
A Vezess szerintem nagyságrendekkel igényesebb a TC-nél.Ha ott a híreket olvasod pl,le vannak döbbenve egy Fiat Doblo vonalvezetésén,egy Clio ráncfelvarrásán.A hányingert keltő stílusuk csak hab a tortán.De meg is lehet nézni a hozzászólójukat,a kivételtől elnézést kérek.

BBHD 007 - 2010.03.18   13:43

Én meg úgy tudom, hogy egy Suzuki Wagon R+-t adtak anno ajándékba, de mint tudjuk az Agila és a Wagon R+ egy és ugyan az, csak a márka jelvény más, ezen már nem veszünk össze!:)
De a corsa az hülyeség, az tuti!
Viszont nem értem, hogy mostanság az autós újságíróknak miért szabad ennyi hülyeséget leírniuk, bakizniuk?!
Itt és a totalcaron mivel ezt a két autós honlapot látogatom, rendszeres a nagyobbnál nagyobb baromságok leírása, sokszor még csak nem is korrigálnak, vagy kérnek elnézést, felháborító.
Az elgépelési hibáktól kezdve, a láthatóan súlyos helyesírási hibákon át..., hihetetlen!
Ennyi erővel én is elmehetnék autós újságírónak!

Csege7 - 2010.03.18   12:29

Én úgy emlékszem váci kereskedő volt, és E Classe mellé adott alap Agilát.

AndrewBoy - 2010.03.18   09:28

Hehe tök jó. Azt egyébként lehet tudni, hogy melyik Corsát adták a Merci mellé?

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Szárnyal a jeges Hummer-humor

Fürdünk a minden irányból ránk zúduló vicces képekben, és bár meddő vállalkozás, kísérletet tettünk rá, hogy mindet egy galériába gyűjtsük össze.

Fürdünk a minden irányból ránk zúduló vicces képekben, és bár meddő vállalkozás, kísérletet tettünk rá, hogy mindet egy galériába gyűjtsük össze.

Spórolni tudni kell!

Tábla PC-k
Már 19 900 Ft-tól
GPS készülékek
Már 12 140 Ft-tól
Digitális fényképezők
Már 10 900 Ft-tól
Elektromos borotvák
már 1780 Ft-tól
Autós CD/MP3 lejátszók
Már 5400 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Szárnyal a jeges Hummer-humor Szárnyal a jeges Hummer-humor Hóban-fagyban a ralisztárok Hóban-fagyban a ralisztárok Autók a jég alatt, avagy a hülyeség örök
Harc a hó ellen GT-R 2012 start Még több 911 Azúj Porsche 911 menet közben PV11_0023.mp4
Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül 2012-01-04 12:10:00

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó