2010.07.05. 07:00

Szöveg: Horváth Zsolt

7 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

Az állam fizessen a gyorshajtók helyett?

Kulcsszavak: objektív felelősség, rendőrség
gumi.vezess.hu


Foglalkozni kell az objektív felelősség kérdésével, vagyis azzal, hogy ki felelős akkor, ha egy autóval valaki szabálytalanságot követ el, a sofőr vagy a tulajdonos - válaszolta az új országos rendőrfőkapitány bizottsági meghallgatásán egy kérdésre.


Hatala József szerint az objektív felelősség elve alapján kiszabott bírságok nagy felháborodást okoztak a társadalomban, ezért kell felülvizsgálni a közigazgatási eljárásáról szóló jogszabályt. A kapitány szerint hiba, hogy a rendőrség költségvetése attól függ, mennyi a gyorshajtó az utakon, vagy éppen attól, hogy mennyien állnak meg tilosban. A 2008-as kormányrendelet ugyanis arról szól, hogy a beszedett közigazgatási bírságok egy részét a hatóság használhatja fel.

2008. május elseje óta a rendőrség által fényképpel igazolt szabálysértések esetén már senki nem hivatkozhat a családjára, hogy mentesüljön a büntetés alól. Azóta a gépjárművek üzemben tartói a felelősek azért, hogy a gépjárművükkel betartsák a megengedett legnagyobb sebességre, a vasúti átjárón való áthaladásra, a járműforgalom irányítására szolgáló fényjelző készülék jelzéseire, a járművel történő megállásra és várakozásra, az autópálya leállósávjának igénybevételére, a behajtási tilalomra, a kötelező haladási irányra és a természet védelmére vonatkozó előírásokat.


Az előírások megszegése esetén a szabályszegés súlyosságának arányában 30 000 és 300 000 forint közötti bírságot szab ki a rendőrség. Mérlegelési lehetősége nincs a hatóságnak, az egyes szabályszegésekhez tartozó pontos összegeket előre meghatározták. Korábban több autós és szervezet is az alkotmánybírósághoz fordult az objektív felelősség miatt, mert szerintük sérül az ártatlanság vélelme a közigazgatási eljárásban. A rendőrségnek nem kell jelenleg "nyomoznia".

Bár az objektív felelősség elvének használata az egyik leghatékonyabb bírságolási mód, hátránya is van. Mégpedig ha nem társul mellé más eljárás is. Ha ugyanis egy szabályszegés csak az autós pénztárcájának vastagságát veszélyezteti, a jogosítványát nem, az a tehetős vezetőt nem fogja vissza. Egy Porsche-, Ferrari-tulajdonosnak mit jelent, ha pl. havonta 100 000-et ki kell csengetni büntetésre? Ha a jogosítványa is bánhatná, más lenne a helyzet.

Önök szerint elképzelhető, hogy a jövőben a rendőrök a baleseti szempontból kockázatos helyszíneken mérik a sebességet megakadályozva a további áldozatokat? Vagy marad a sunyin elbújva, a sebességkorlátozó táblánál történő traffipaxolás, a komoly bevétel reményében?
Alul ott a komment mező!

Forrás: MR1-Kossuth Rádió

VEZESS.HU TOP CIKKEK

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 5, összesen: 7)

loovenove - 2010.07.13   05:42

A rendőrséget központi költségvetésből kell fenntartani,és nem a gusztustalan trafipaxolásból,melyből mára egy iparágat fejlesztettek ki,külön köszpontal szombathelyen,ahol a Gipsy King zenéjére kopasztják az embereket.Visszataszító eljárás egy jogálamban.Lesből,álcázva,mint a tolvajok.Így aztán nehéz elvárni állampolgároktól normakövető magatartást.

Elvira78 - 2010.07.05   10:59

Szerintem nem bírságokat kellene kiszabni, hanem a rendszeres gyorshajtók jogosítványát egyszer és mindenkorra be kellene vonni. Aki felelőtlen, az ne vezessen!

Ádám31 - 2010.07.05   09:41

Nem, nem tudom elképzelni, hiszen kevesebb jutna zsebre:D

asdfqwer - 2010.07.05   08:56

Alapvetően az nem lenne baj ha betartatnák a szabájokat, csakhogy eleve ők maguk mármint a rendőrők sem igen tartják be. Ha még is feljelenik őket mert szórakoztak valakivel akkor kap egy ejnye bejnyét vagy valami hasonlót aztán el van tusolva. Értem én hogy keveset keresnek, de nem ők az egyetlenek ebben az országban. Meg kéne kérdezni mondjuk egy ápolónőt, mentőst, tűzoltót, hogy képbe kerüljenek nem kiugróan alacsony a fizetésük. Sajnos sokan vannak ezzel így. (De ameddig a gazdaság romokban addig ez nem is lesz másként, de álmokat ne dédelgessen senki sajnos a rendszer váltás óta romokban van...) Megértem, hogy kevés de attól még emberek vagyunk.
Másrészt nem az autópáylákon kéne madarakra vadászniuk, mert az ugyan valóban bevétel forrás, de csak egyszeri pénz, ez nem rendszeres mindenkitől, legalábbis gondolom :D Egyszeri pénzre nem lehet építeni gazdasági tervet. A Rendőrség feladata a szabájok betartatása. Na kérem szépen jelentkezzen aki egy iskola/ovoda/bölcsöde környékén látott rendőröket, csak úgy vagy akár trafipaxolni. Ritka hollók arra felé, nem mondom hogy nincs mert biztos előrordul de nem gyakoriak. Ill a városon belül kellene mérni, ha már mérnek. Nem az a potenciális őrült aki egy előzés miatt (mert találkozik egy elmebeteggel) felgyorsit a pályán 130 ról 150-160 ra. Ugyanis a pályán nincsennek iskolák, ovodák, bölcsödék, de még gyalogátkelő helyek sem. Kevésbé veszélyes a gyorshajtás (Illetve az hogy a stabil mondjuk 160 sokkal veszélyesebb nem tudták semilyen bizonyítékkal alátámasztani, ideiglenesen olyan szakaszokon ahol bevezették a 160km -es limitet semmivel sem történt több baleset mint más szakaszokon.), oké tegyenek fel trafikat ha ettől jobban érzik magukat. Na de a városon belül ki fogja a rendet vigyázni ha madarakra vadásznak a pálya mentén, vagy a főutak mentén lelopott táblákat keresve vadásznak a gyanútlan autósra? Ha meg netán valaki felhívja a rendőröket hogy szükség lenne rájuk akkor nem érnek rá mert trafiznak. Nem tudom a megfelelő szót erre... Botrányos, vagy egyben szomorú is...

Frigyi - 2010.07.05   08:11

Helló Mindenkinek.
Nem a büntetési tarifákkal van a gondom, még a kollektív felelősséggel sincs gond, mert senki ne bujjon egy meg nem nevezhető családtag mögé. Ha valaki kölcsönadja a feleségének, gyerekének az autót akkor az úgy is a családi kasszából megy mint kiadás. Akkor mint család vállalja az anyagi felelősséget. Ha egy másik rokonnak van az autó kölcsön adva akkor viszont a rokon felelőssége, hogy ne okozzon a tulajnak nem várt kiadást. Ha viszont elkövette a gyorshajtást vállalja ő a költségeket. Akár úgy is, hogy ő fizeti be a csekket amit büntetésként kiküldtek. De sajnos a rendőrség z objektív felelősségvállalást arra használja, hogy nem nyomoz. De kérdem én milyen nyomozás kell ahhoz, hogy van egy kölcsönadási szerződés aláírva. Névvel, címmel, igazolvány számmal, és még céges pecséttel is ellátva. A vezető személyisége tisztázott, miért a tulajnak kell kifizetni a bírságot? Volt egy esetem. Egy autó ügynökség december 14-én egy megbízási szerződéssel átvette tőlem az értékesítésre szánt autómat. A szerződés aljára ráírták, hogy az autót átvették számomra a vételárat kifizették. Majd az autóval január 21-én gyorshajtást követtek el. Viszont csak január 25-én értékesítették ténylegesen az autót, az adásvételi akkortól él. De ott voltak az előbb ecsetelt szerződés ami alapján én bízonyítottam, hogy az autó a tulajdonomban volt ugyan, de nem volt a birtokomban, nem én vezettem. Még az egyértelműen bizonyítható fotóval sem foglalkoztak amit ők csináltak. Egyszerűbb volt tőlem abszolút vétlen autóstól beszedni a bírságot. Nem volét nagy összeg 30000 Ft. Azt javasolták, polgári peres úton hajtsam be ezt az összeget. Kérdem nincs eléggé leterhelve a Magyar Bíróság? Ilyen egyértelmű dolgokkal, még dobáljuk meg. így is éveket kell várni egy-egy ítélethozatalra. Ha ezeket az úgynevezett tyúkpereket kivennénk a bíróságról, lehet már hónapok alatt elítélnének egy tényleges bűnöst. De hát mit akarok én. Nekem nincsen 10-20 millás lesötétített Mercim kopasz sem vagyok, nem vagyok kigyúrva, és nem hordok kilós aranyakat sem, én nem merek gyorsan hajtani, engem megtalál a rendőrség. őket még megállítani sem merik. Hát ez van. De egyszer talán! Vagy ez is egy hiú ábránd. Nem baj én azért bízok egyszer minden logikusabb lesz.
Mindenki vigyázzon magára. Ne felejtsük Mindenkit hazavár valaki.

További 2 hozzászólás »

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Szmogriadó: mi lesz 700 ezer autóval?

Mintegy 700 ezer, a rendszámján piros matricát viselő jármű közlekedik az országban. Megelőzendő a szmogriadós tiltást, ezek egy részét simán át lehetne soroltatni egy másik kategóriába.

Mintegy 700 ezer, a rendszámján piros matricát viselő jármű közlekedik az országban. Megelőzendő a szmogriadós tiltást, ezek egy részét simán át lehetne ...

Spórolni tudni kell!

Laptopok
Már 52 900 Ft-tól
Tábla PC-k
Már 19 900 Ft-tól
GPS készülékek
Már 12 140 Ft-tól
Digitális fényképezők
Már 10 900 Ft-tól
Autós CD/MP3 lejátszók
Már 5400 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Svéd téli közlekedés kétsávos főúton Ford-előny a Svéd-rali nyitányán Ford-előny a Svéd-rali nyitányán Szárnyal a jeges Hummer-humor Szárnyal a jeges Hummer-humor
Hóban-fagyban a ralisztárok Harc a hó ellen GT-R 2012 start Még több 911 Azúj Porsche 911 menet közben
PV11_0023.mp4 Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó