2003.07.04. 06:55

Szöveg: vezess.hu

Hozzászólok

Cikk nyomtatása

ADAC teszt: Borulás kabriókkal


hirdetés


Három nyitható vászontetős autóval végzett borulásos tesztet az ADAC. Az ADAC azért döntött a tesztelés mellett, mert mérni akarta az elmúlt években végbement fejlődést ezen a területen. Modern kabriókon elvégzett vizsgálatukból az derült ki, hogy a sérülésveszély borulásnál, a tesztelt három autó alapján, nem elhanyagolható.

Háromféle felépítésű autót választottak a német autóklub tesztelői. A Mazda MX-5-ben nincs külön bukókeret, az Opel Astra Cabrióban merev támaszok védik boruláskor az utasokat, míg a Volkswagen Beetle-ben csak veszély esetén nyílik ki a két bukókeret a hátsó fejtámlák mögül.

Mindhárom autót 23 fokos dőlésszögben rögzítették egy guruló szerkezeten, amelyet 50 km/órás sebességre gyorsítottak, majd hirtelen lefékeztek. Ezt követően az autók maguktól borultak, többször átfordulva hossztengelyük körül.

Orrnehézsége miatt a nyitott Astrában a motorházra és az első szélvédőkeretre nehezedik a legnagyobb súly. A megerősítések alaposságát mutatja, hogy ennek ellenére is csak 55 milliméterrel hajlott beljebb a két szélvédőoszlop a teszt során.

Jelentős probléma viszont, hogy az Astrában a csekély deformáció ellenére is kilóg egy átlagos magasságú vezetőhöz méretezett bábu feje a borulás után.

Még rosszabb a helyzet a hátsó utasok esetében az alacsony fix keret miatt. Egy a szélvédőoszlop és a hátsó védőcsövek között képzeletben húzott vonalnál 8 milliméterrel magasabban húzódik az első, és 55-tel a hátsó bábuk feje búbja az ütközés után.

Az új Bogár kabrióban azonnal előugrottak a bukócsövek, a hátsó utasok feje emiatt nem ért az aszfalthoz. Az első utasoknak nagyon tágas túlélési tér marad, bár a szélvédőoszlop 88 millimétert deformálódott.

Az első utast helyettesítő bábu feje az átfordulások során egyszer enyhén érintkezett az útfelülettel, de a babákon mért terhelés végig jóval alatta maradt a kritikus értéknek. A 27 centire kiugró bukócsövek miatt biztonságban tudhatják magukat a hátsó utasok.

Igazán komoly bajok vannak a Mazda MX-5-tel. A kedvelt, klasszikus kis roadster szélvédőoszlopa azonnal becsuklott 140 milliméterrel, ami majdnem teljesen elveszi a két bent ülőnek jutó teret. A teszt során az utast helyettesítő bábu feje olyan erősen csapódott az aszfaltnak, hogy rendkívül súlyos, akár halálos sérülés fenyegetné a helyén ülő embert.

Főleg a Mazda MX-5 hiányosságait látva, az ADAC azt követeli, hogy minden újonnan bevezetett nyitott autó csak kellően erős szélvédőoszlopokkal és masszív bukókerettel kerülhessen piacra, magas termetű utasoknak is megfelelő biztonságot nyújtva.

Cikk nyomtatása

Hozzászólok

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció
Benzin:409.0 Dízel:410.0

F1: Nem pénzkérdés Räikkönen jövője

A Lotus F1 tulajdonosa szerint nem kérdés, hogy Kimi Räikkönen szívesen marad náluk 2013 után is, a pénz nem gond, jobb légkörű ...

Mint a villám, csapott le a rendőrVideó

3 | 2

Nincs olyan autós, aki ne szabálytalankodott volna még soha, hogy ez mennyire elítélendő saját erkölcseink szerint változó.

Nincs olyan autós, aki ne szabálytalankodott volna még soha, hogy ez mennyire elítélendő saját erkölcseink szerint változó.

F1: Monacóban nem lesz gumikomédiaVideó

47

Bár a kínálat két legpuhább keverékét viszi a Pirelli Monacóba, a gumiszállító úgy véli, hogy Barcelonával ellentétben ezen a ...

F1: Monacóban tovább javulhat a Force India

1

Paul di Resta szerint minden esély megvan arra, hogy a Force India a barcelonainál is jobb eredményt érjen el Monacóban.

Könnyebben elveszik a piások jogsiját

48 | 10

Súlyosabb büntetésre számíthatnak júliustól az ittas vezetők. Még kisebb befolyásoltság után ugrik a jogsi.

Még többet innen: forma-1 › | vezetünk › | magazin ›

Szavazás

Mivel megy nyaralni idén?

Mivel megy nyaralni idén?

Használt autó: Toyota Corolla 2002-2007

Ez csapda! Egy Toyota sosem romlik el - sulykolta a Toyota marketinggépezete a tévéreklámokban. Bár a valóság kicsit más, az E12-es Corolla ajánlható használt autó.

Ez csapda! Egy Toyota sosem romlik el - sulykolta a Toyota marketinggépezete a tévéreklámokban. Bár a valóság kicsit más, az E12-es Corolla ajánlható ...

Hirdetés

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Mint a villám, csapott le a rendőr F1: Monacóban nem lesz gumikomédia F1: Jótündér szívatja Rosberget és Hamiltont - videó Egy évszázad emlékére F1: Massa Varsóban repesztett - videó
Nicolas Cage kínai autót reklámoz

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Kérdezek tőle!

autó karbantartás szakértő

Tanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakértő bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerülő javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu

Autóalkatrész kedvezménnyel

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó