2008.07.11. 12:00

Szöveg: Horváth Zsolt

Hozzászólok

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

670 lovas kupé a Mercedestől

Kulcsszavak: Black Series, 65 AMG, Mercedes-Benz, SL
gumi.vezess.hu
hirdetés


Korábban megmutattuk kémfotókon, most pedig itt van igazi valójában a Mercedes jelenlegi legerősebb autója: az SL65 AMG Black Series.

Ahogy a neve is elárulja, a nem éppen játékszer SL 65 AMG-re épül az új gép, ám míg az egy nagy teljesítményű roadster, ez egy versenykupé.

Az AMG mérnökei 612-ről 670-re növelték a 6,0 literes motor teljesítményét, többek között a két turbó, illetve a kipufogó átalakításával. A V12-es motor használat közben 1000 newtonméteres nyomatékra képes, ám próbapadon 1200-at is tud, csak elektronikusan védik a hajtásrendszert.

Versenyülések várják az utasokat

Nemcsak erősebb, de könnyebb is a Black Series, mint "hagyományos társai". Köszönhetően annak, hogy számos karosszériaelemet - köztük a tetőt is - szénszálas anyagból készítettek el, 250 kilóval sikerült csökkenteni a tömegét. A fogyókúrában feláldozták a tetőnyitó mechanizmust is, azaz ez már csak egy kupé. Építettek viszont bukókeretet a tetőbe.

A jobb súly/lóerő arány hatására 0,3 másodpercet javult az SL gyorsulása, azaz 3,9 másodperc alatt képes 100-ra gyorsulni. A végsebessége 320 km/óra, persze elektronikusan korlátozva. Simán menne többet is, de akkor ki a fenének adnák el az SLR-t?

Diffúzor és hátsó szárny javtja az útfogást

Küllemében is versenyautós a gép, hiszen elöl majd 10, hátul 8,5 centivel szélesebb a nyomtávja, így ehhez ki kellett szélesíteni a 19, illetve 20 colos abroncsokat rejtő sárvédőket. Látványosak az átalakított lökhárítók és a motorháztető is, de a legizgalmasabb a hátsó szárny, amely 120 km/óra felett automatikusan előbújik, hogy javítsa a kocsi stabilitását.

Persze igazából erre a futómű hivatott, amelyet számos versenypályán, köztük a Nürburgringen is teszteltek. Ha a vezetőnek nem felel meg a gyári beállítás, maga is változtathat a hangoláson, hogy autója ideálisan viselkedjen az adott versenypályán. De a pilóta választhatja ki több program közül, milyen jelleggel és sebességgel kapcsoljon az ötfokozatú automata váltó.

VEZESS.HU TOP CIKKEK

Cikk nyomtatása Oszd meg a Citromail-lel!

Hozzászólok

0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés


Szemben a konvenciókkal

Kitűnik a tömegből: az új Mazda CX-5 elbűvöl vonzó megjelenésével, és új mércét állít a vezetési élmény, a környezettudatosság és a funkcionalitás terén.

Spórolni tudni kell!

GPS készülékek
Már 12 190 Ft-tól
CD és MP3 lejátszók
Már 4690 Ft-tól
Tetőcsomagtartók
Már 5590 Ft-tól
Gyerekülések
Már 15 230 Ft-tól
Autós mélynyomók
Már 6900 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

WEBÁRUHÁZHirdetés

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

Egy fideszes képviselő, Bíró Márk a közlekedési szabályok és bírságok újragondolását kezdeményezi. Egyetért vele?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Balfék baleset Lamborghinivel Tűz és pánik a benzinkúton Tűz és pánik a benzinkúton Autó anyukáknak 600 lóerővel Beszélő autókat fejleszt a Ford
Autogram 2012 05 13 Opel Adam bemutatkozás Autogram 11. adás 2012.05.06 Autogram 10. adás 2012.04.29 Audi A3 evolúció
CX-5 karakuri Mazda CX-5 AUTOGRAM PROMO 04_22 Kia Ceed 2012 Porsche Panamera GTS

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó