2012.07.04. 08:00

Szöveg: Horváth Zsolt

7 hozzászólás

Cikk nyomtatása

3,2 l-t fogyaszt az az új Renault Clio

Fiataloknak szánt technikával támad

hirdetés


Elkészült az új Renault Clio, megérkeztek az első fotók és információk az autóról. 1990-es bemutatása óta 11,5 millió kelt el a Clióból, a Renault teljesítményének alapvető meghatározója. Be is vet mindent a gyártó, hogy vonzó legyen a kocsi. A külcsín, a belső és a technika is izgalmasnak tűnik.

Még nem ismerjük a pontos méreteket, de láthatóan jelentősen megváltoztak az autó arányai, elődeivel ellentétben nyúlánkabbnak, laposabbnak látszik. Az azonban bizonyos, hogy alacsonyabban ül a kasztni, mint korábban és a kerekek nyomtávja is szélesebb, ami mindenképpen sportosabb vezethetőséget ígér.



A tervezők igyekeztek a minél sportosabbra szabni az autó formáját, még úgy is, hogy a negyedik generációs Clióból háromajtós nem, csak ötajtós változat készül. Masszív sárvédők, izgalmas ablakformák teszik egyedivé a kocsit. Az új Clio orrán a DeZir tanulmányautó jegyei köszönnek vissza. Igaz az egy sportkocsi volt, ez pedig egy ferdehátú kompakt, de a hűtőmaszk-fényszóró egység itt is ugyanolyan jól mutat.


Bár az olyan elemek, mint a váltókar, kilincsek, ablakemelő kapcsolók stb. ismerősek más Renault-típusokból, a Clio igazán egyedi, úgy látszik, az anyagminőség és színvilág is sokat fejlődött. A műszeregység vegyíti az analóg és digitális jelzéseket, de a fő attrakció a multimédia-rendszert vezérlő képernyő a műszerfal közepén.

A 18 centis érintőképernyő egyfelől a navigáció valós idejű közlekedési információkkal felturbózott adatait jeleníti meg, minimalizálva a menetidőt és az üzemanyag-fogyasztást. Másfelől lehetőséget biztosít internetezésre is a Renault R-Link elnevezésű megoldással, így felhasználók ellenőrizhetik leveleiket, illetve az erre kifejlesztett oldalról alkalmazásokat tölthetnek le. Ugyanakkor információkat kaphatnak vezetési szokásaikról, amelyek esetleges megváltoztatásával csökkenthetik járművük fogyasztását.



Nemcsak USB- és jackcsatlakozást kínál a hifi, Bluetoothon keresztül és érkezhet a zene egy külső lejátszóról. De ebben az autóban a motorhang is lehet digitális. Az R-Sound Effect rendszer hat különböző motorhangot képes szimulálni, mindegyik egyedi és követi a vezetési paramétereket, mint a sebesség és a gyorsulás. Ez az egyik olyan alkalmazás, ami letölthető az említett oldalról.


Háromféle motorról szól egyelőre a Renault bejelentése. Új 900 köbcentis, háromhengeres turbómotor jelenik meg a Renault kínálatában, teljesítménye 90 LE, maximális nyomatéka 135 Nm. Ezzel a Clio, 4,3 literes szabvány szerint átlagfogyasztást produkál.

2013-ban e mellé érkezik az ismert 1,2-es turbós benzinmotor feljavított változata, adatai 120 lóerős teljesítmény és 190 Nm nyomaték. Dízelből 1,5 literes 90 lóerős kerülhet eleinte a jármű orrába, amellyel a gyár adatai szerint 3,2 literes átlagfogyasztás sem elérhetetlen.  

Az új Cliót ősszel a Párizsi Autószalonon állítja ki először a Renault, akkor további információkat közöl a gyár a kocsiról, amelyet Franciaországban és Törökországban egyaránt gyártanak majd.




Cikk nyomtatása

7 hozzászólás

Hozzászólások (legfrissebb 5, összesen: 7)

Szaky - 2012.07.05   08:32

Renaultba soha nem fogok többet megbízni, a Renault 5-ös után azt mondták az I. Clió sokkal megbízhatóbb lesz, hát nem lett, a II.Cliónál megint csak ezt mondták hogy most már ki forotta magát a technika, a nagynéném nem győzi venni a ceruzatrafókat, nem beszélve különböző elektronikai problémákról ami havi rendszerességgel jelentkezik, a családban megvásárolták a III.Cliót már a második EGR szelep cserén vannak túl, nincs 150.000km az autóban. A minap meg olvastam hogy a dci-knek ferdül a főtengelye, 200-300ezer km tályékán????!!!! Állítólag már perek is folynak!!!??? Hát nem tudom, ja és az alkatrész árak horrorisztikusak, egy sz..ros fűtő ventilátor motor 60.000,-Ft ba került, egy féltengely meg 130.000,-Ft, No comment!!!

Ankhiszesz - 2012.07.04   15:59

Elölről szép, hátulról viszont csúnya! Nem kéne.

cherryicehu - 2012.07.04   15:46

Kíváncsian várjuk élőben....

bikes - 2012.07.04   11:30

Szerintem jelenleg a legjobban kinéző kiskocsi. Én sem lennék meglepve ha év autója címet megnyerné. Zsolti, az a rémséges render még viccnek is rossz.

RenaultF1Team - 2012.07.04   10:08

Zsolti még szerencse, hogy nem Te döntöttél :-)))
Ez jó lesz!

További 2 hozzászólás »

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció
Benzin:405.0 Dízel:408.0

Ezért ne add oda senkinek a kocsid

27 | 1

Jól nézd meg, hol pattansz be a kocsiba

Kérem vigyázzanak, az ajtók záródnak! Bár nem úgy, ahogy azt megszoktuk.

F1: Monacóban tarolhat a Mercedes

78 | 3

Minden csapat számára a monacói az év legfontosabb időmérője, mert nem lehet előzni a pályán. Most jól járhat a Mercedes, mert ...

Wörthi-tavi szörny

3

Egy hete, az ausztriai wörthi-tavi Golf-találkozón mutatták be az Amarok-tanulmányt. Első ránézésre ordít róla, hogy nem terepre ...

A krosszmotor is lehet halálos fegyverVideó

3

A videón látható jelenetet egy akció-vígjátékban tudom elképzelni, ahol a képzett, és felettébb ügyes kezű hős minden környező tárgyat felhasznál az ellenfelek likvidálására. Akár a saját motorját is!

A videón látható jelenetet egy akció-vígjátékban tudom elképzelni, ahol a képzett, és felettébb ügyes kezű hős minden környező ...

Kiesett a fülkéből, húsz métert zuhantVideó

12

Egy szabálytalan személyautóst akart kikerülni egy autópálya-hídon az ausztrál kamionos. Egyenesen csoda, hogy túlélte a húszméteres ...

Még többet innen: vezetünk › | forma-1 › | king of the Road ›

Szavazás

Hallott a legutóbbi, iskolabuszokkal, gyermekek védelmével kapcsolatos KRESZ-módosításokról?

Hallott a legutóbbi, iskolabuszokkal, gyermekek védelmével kapcsolatos KRESZ-módosításokról?

Tenyérnyi trágyahordó: Chevrolet Pickup

Egy tétel rögtön szemet szúrt az izomautókkal teli, akciós kínálatból: a merész, békametálzöld Chevy Pickup

Egy tétel rögtön szemet szúrt az izomautókkal teli, akciós kínálatból: a merész, békametálzöld Chevy Pickup.

Hirdetés

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
A krosszmotor is lehet halálos fegyver Kiesett a fülkéből, húsz métert zuhant A rámpa a gyengék fegyvere Fiatalokhoz szól a Volvo F1: Vettelék építési területen csapatnak - videó
5 km/h-s sebess korlatozas Patyon

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Kérdezek tőle!

autó karbantartás szakértő

Tanácstalan vagy? Segítségre van szükséged? Szakértő bevonásával orvosoljuk az autóddal kapcsolatban felmerülő javítási és karbantartási kérdéseidet. www.alkatresz.vezess.hu

Autóalkatrész kedvezménnyel

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó