2009.10.07. 12:00

Szöveg: Horváth Zsolt

1 hozzászólás

Cikk nyomtatása Cikk küldése e-mailben Oszd meg a Citromail-lel!

20 milliós autót ajándékba

Jaguar a Neiman Marcus katalógusban

Kulcsszavak: Neiman Marcus, karácsony, Jaguar, XJ
gumi.vezess.hu


Egy Jaguar lesz az idei Neiman Marcus karácsonyi katalógus fő attrakciója. Nem világújdonság ez, hogy a gazdagoknak szánt ajándékok között autó is szerepel, hiszen tavaly Hetes BMW-t, előtte Lexust lehetett itt megvenni, de bemutattak már Maseratit is, illetve az előkelő áruházláncnál kevesebb, mint hét perc alatt elfogytak a kínált Hatos BMW-k is.

A Jaguar már harmadik alkalommal kerül be a katalógusba, 1968-ban az XKE Grand Touring Coupe, 1997-ben az XK8 Convertible is itt mutatkozott be az USA-ban.

2009-ben az új Jaguar XJL Supercharged különleges kivitele vehető meg. A mindössze 50 darabos Neiman Marcus-széria darabjaiért 105 ezer dollárt, azaz 19 millió forintot kérnek. A hagyományos XJL Supercharged 90 ezerbe kerül. A felár persze nemcsak az egyedi kialakításnak köszönhető, de annak is, hogy mint a többi Neiman Marcus-modell, ez is itt vásárolható meg először Amerikában. A többi vevő várhat a 2010-es hivatalos bemutatásig.

Egyedi összeállítással készül

Ahogy a nevéből is kiderül, az eladásra kínált autók az XJ hosszított kiviteléből (L-Long) kerülnek ki, motorjuk kompresszoros. Az 5,0 literes V8-as teljesítménye ebben a variánsban 470 lóerő. A luxusautó 4,9 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/órára, végsebessége elektronikusan korlátozva 250 km/óra.

Ami különlegessé teszi, az egyedi fekete fényezés, az egyedi 20 colos felnik, az elefántcsontszínű bőrülések tengerészkék díszítéssel és barna fabetéttel. Ezt az összeállítás ehhez a sorozathoz találták ki.
 
Nem tetszik a Jaguar? Inkább venne egy üveg tigrist 1,1 millióért, vázát 1,8 millióért? Nosza, itt lehet nézelődni.
 
0 és 10 000 000 Ft között

LEGFRISSEBB HIRDETÉSEK

Hozzászólások (legfrissebb 1, összesen: 1)

Adameus - 2009.10.08   09:51

Ha valakinek ajándékozhatnékja van, és ezt választja, de még nincs kinek adnia, rám számíthat! :D

Szólj hozzá Te is!

Beküld
Belépés Regisztráció

Hirdetés




DS4: nagy felt?nés, nyolcmillióért

Nem kevés ember vágyik arra, hogy környezete egyéniségként kategorizálja őt. A Citroën nekik segít egy érdekes autóval

Nem kevés ember vágyik arra, hogy környezete egyéniségként kategorizálja ?t. A Citroën nekik segít egy érdekes autóval.

Spórolni tudni kell!

Tábla PC-k
Már 19 900 Ft-tól
GPS készülékek
Már 12 140 Ft-tól
Digitális fényképezők
Már 10 900 Ft-tól
Legújabb okostelefonok
Már 16 890 Ft-tól
Elektromos borotvák
már 1780 Ft-tól
Vásároljon olcsóbban! Még több termék

A VEZESS.HU SZAKÉRTÕIHirdetés

  • Autóvásárlási tanácsadás

    Ha új vagy használt autó vásárlása elõtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja
  • Team FUSION Hungary

    Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idõ alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsõsorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.
  • Székely Gyula
    vezetéstechnikai szakértõ

    1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különbözõ tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.
  • dr. Kozma Tamás
    ügyvéd

    Minden, ami közlekedés! Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítõi eljárásban.
    e-mail.: kozma@karterito.hu

Hirdetés

Szavazás

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

Jó ötlet a területalapú rendszám bevezetése?

VIDEÓAJÁNLÓ

Összes videó
Balesethez vezetett a nagy igyekezet Űrlények és cuki kutyák ösztönzik az autóvásárlást Űrlények és cuki kutyák ösztönzik az autóvásárlást Űrlények és cuki kutyák ösztönzik az autóvásárlást Űrlények és cuki kutyák ösztönzik az autóvásárlást
Nissan Juke-R Dubai Volvo  SARTRE GT 86 motorhang belső GT 86 motorhang kívül 2012-01-04 12:10:00
Vezess Futam - Tatár Csilla Hibrid Porsche 1900 Porsche múzeum Fiat Panda gyár Fiat Panda

Videók & képek keresése:

   
Kérdezek tőle!

autóvásárlási szakértő

Ha új vagy használt autó vásárlása előtt álltok és az eddigi válaszok, tesztek átnézése nem segít a döntésben, írjatok, és megpróbálunk segíteni! A Vezess.hu stábja

Vezess autóvásárlási tanácsadás

Kérdezek tőle!

hi-fi, tuning szakértő

Csapatunk 2004 óta foglalkozik autó tuninggal. Ez idő alatt volt szerencsénk számos típussal megismerkedni. Munkánk során elsősorban hifi és multimédia beszereléseket végzünk, ám készítettünk már jó pár teljes átépítést is.

Team FUSION Hungary

Kérdezek tőle!

vezetéstechnikai szakértő

1998 óta dolgozom vezetéstechnikai instruktorként. Különböző tréningeket tartok cégeknek, illetve magánembereknek.

Székely Gyula

Kérdezek tőle!

jogi szakértő

Közlekedési balesetek, szabálysértési jog, kártérítési képviselet, személyi sérülések miatti kárrendezés, képviselet közvetítői eljárásban.

dr. Kozma Tamás ügyvéd

Várjuk az érdekes autóbemutatókat!

Büszke vagy az autódra? Vagy csak láttál valami marha érdekes kocsit az utcán! Esetleg valaki felb@szta az agyad az úton munkába menet? Márkatalálkozót szerveznél? Írd meg pár sorban és küldd el nekünk!

ui.: A fotókat se felejtsd el feltölteni!


Írok saját tesztet



Július végén a Rabócsi Ringen jártak a driftesek. Megérkeztek a fotók, jó csemegézést!

Rengeteg kép: Drift Festival Máriapócs

Egy szurkolói kezdeményezés keretében bárki eljuttathatja személyes mondanivalóját Michael Schumachernek, ha elegen lesznek az üzenni vágyók, a hétszeres világbajnok a Magyar Nagydíjon emlékkönyvbe gyűjtve kapja meg a neki szánt sorokat.

Üzenj te is Schumachernek!

Autóm feltörése, mindenféle dolgok ellopása Boszniában, majd végeláthatatlan ügymenet Magyarországon, avagy miért nem a bosnyák gengszterek állnak a népszerűségi listám legalján?

Tanmese: betörik az ablakot, ellopják az iratot

Szimulátor rajongók figyelem!

A kis varrógép

Kis autóból nagyba vágyni: sokan éreznek így. Páran meg is lépik a váltást. Aztán csodálkoznak, mennyivel többe kerül az autózás nagyobb kocsival. Pláne, ha az használt és magyar.

Igaz történet egy visszatekert Peugeot-ról

Július 11-12.-én 2 napig Dánfok lesz a Vento(sok), VW-ek mekkája!

IV. Országos VW Vento találkozó