Az ausztrál autóbolondok szomorú napként könyvelik majd el 2017 október 20-át, ebben egészen biztosak vagyunk, hiszen ezen a napon gördült le a gyártószalagról az utolsó Ausztráliában gyártott Holden. Nem csak Magyarországon, de sok helyen még a világban szinte csak a benzinvérű autóbolondok tudják, hogy miről van szó, ám hazájában nagyon sokaknak van szoros kötődése a helyben gyártott Holdenekhez. A márka története még 1948-ban kezdődött, ekkor jelent meg első típusuk, melynek 48-215 nevet adták.

“Imádjuk a futballt, a húsos pitét, a kengurukat és a Holden autókat” – jelentette ki egy tévéreklám a ’70-es években az egykor nyeregkészítő üzemből motorkerékpárgyártóvá váló vállalat. Az ausztrál kormány hatására jelent meg az autógyártás a portfólióban még a második világháború után, amikor autóipari nagyhatalommá szerették volna varázsolni a kontinensnyi országot.

 

Mivel a Holden volt az első ausztrálok által ausztrálok számára gyártott autó, ezért szinte mindenki szorosan kötődik hozzá, minden családban volt ilyen négykerekű, mely nem csupán mobilitást nyújtott, hanem kibírta a kemény vidéki utakat és a kegyetlen időjárási körülményeket is. Később a ’60-as évektől már érezhető mértékben voltak rajongói és visszatérő vásárlói a márkának, amit csak a Ford tudott igazán megingatni, amikor megkezdte Ausztráliában a termelést. Az aranykor a ’70-es évek végéig tartott, hiszen utána már leépítették az autóimportot terhelő magas vámokat.

 

A Holden azonban a próbálkozások ellenére sem tudott sikeres lenni más piacokon. A gyár bezárása azonban nagy hatással van a használtpiacra, ahol az emberek háromnegyede Holdent keres és a veteránok iránt is megnőtt a kereslet, valamint többen nagy becsben tartják a megmaradt autókat, melyek vélhetően sokat fognak majd érni a jövőben.

A szomorú hangulat mellett bizakodóak a Holdennél, mert a villanyautók terjedése reményeik szerint visszaszorítja a hagyományos autókat és néhány konkurens cég is kieshet a versenyből, így könnyebb újra színre lépni egy elektromos meghajtásra alapozott modellpalettával és akkor talán újra visszatér a nemzeti autógyártás Ausztráliába.