A nyilvántartásba mindenkinek feltétlenül érdemes betekintenie, aki használt autót vagy egyéb nagy értékű ingóságot vásárol, mert innen tudhatja meg, terheli-e az adott vagyontárgyat zálogjog, lízing vagy más, biztosítéki célú jog.

Ha a vevő a vásárlás előtt ezt elmulasztja, akár le is foglalhatják, majd elárverezhetik a zálogjoggal terhelt vagyontárgyat, ami ellen később már semmit sem tehet.

Évről évre jelentős ütemben bővül a 2014-ben, az új Polgári Törvénykönyv alapján létrehozott hitelbiztosítéki nyilvántartás (HBNY), és mára olyan átfogó adatbázissá vált, amelybe mindenkinek érdemes betekintenie, mielőtt nagyobb értékű ingóságot vásárol.

A HBNY-be minden olyan cégnek vagy magánszemélynek kötelező regisztrálnia, aki ilyen ingóságot lízingel, elzálogosít vagy oly módon ad el, illetve szerez meg, hogy azon az eladónak a tulajdonjoga fennmarad. Ebbe a körbe tartozik például egy részletre vásárolt gépjármű is, amellyel kapcsolatban az eladó a vételár kifizetéséig tulajdonjog-fenntartással él.

Ennek biztosítékaként jegyzik be a nyilatkozatot a nyilvántartásba, amelyhez mindkét félnek – az eladónak és a vevőnek – egyaránt be kell regisztrálnia a rendszerbe, illetve a jogosultnak nyilatkozatot is kell tennie. Mivel a jogügylet feltétele, hogy az ingóság bekerüljön a nyilvántartásba, addig a vásárló nem fogja megkapni a kívánt vagyontárgyat, míg be nem regisztrált a rendszerbe. E regisztráció kizárólag közjegyzőnél tehető meg.

Gépjármű esetén rá lehet keresni például a gépjármű alvázszámára is. Ha a vevő nem tekint be a HBNY-be, és zálogjoggal terhelten szerez tulajdont, a korábbi tulajdonos tartozása fejében a járművet a bírósági végrehajtó akár le is foglalhatja, majd elárverezheti. Ez ellen az újdonsült tulajdonos semmit sem tehet, nem hivatkozhat jóhiszeműségre sem, hiszen a nyilvántartásba való betekintéssel tudomást szerezhetett volna arról, hogy a gépjármű nem a vele szerződő fél tulajdonában áll.

A nyilvántartásba való betekintés nem kerül semmibe, az bárki számára ingyenesen elérhető, az adatok néhány perc alatt lekérhetők. Ezzel havonta 25-26 ezer ember él is, ennyi keresést végeznek a MOKK rendszerén keresztül.