Az első Volkswagen Scirocco-t még a 70-es évek közepén mutatták be a németek, és a kompakt, háromajtós kupéból több mint 500 ezer darab fogyott el, a második generáció már kevésbé volt sikeres a közel 300 ezer darabos mennyiséggel, ezt követően eltűnt a név a kínálatból – hiszen szellemi utódja már a sokkal komolyabb Corrado lett. A nagy visszatérésre 2008-ban került sor, a harmadik generációval, melynek gyártása közel 10 év után most fejeződött be.

Az V-ös Golf alapú sportos modell utáni kereslet egyre csökkent, míg 2009-ben több mint 45 ezer darab kelt el, addig tavaly alulról karcolta a 11 ezres példányszámot a ráncfelvarrás ellenére kellően idős rétegmodell. Sokak szerint az egyik legszebb modern Volkswagen volt a Scirocco, melynek motorválasztéka is minden igényt kielégített, hiszen a belépőszintű 122 lóerős, 1,4 literes TSI-től egészen a 280 lovas Scirocco R-ig terjedt a skála.

Annak ellenére, hogy a modell iránt jelentősen csökkent a kereslet és az SUV-k bármilyen formában eladhatónak mutatkoznak, úgy hírlik, hogy a Scirocco nem marad utód nélkül. A következő generációt már a VW friss, elektromos hajtásláncokra optimalizált MEB platformjára építik majd, így alacsony súlyponttal és villanyosan sok nyomatékkal egészen másféle sportos viselkedést várhatunk majd tőle akkucsomagtól függően akár 600 kilométeres hatótávval.