Már 2019-ben két villanyautóval: a Peugeot 208 és a DS3 Crossback elektromos változatával rukkol elő a PSA csoport, 2020-ban pedig a Peugeot 2008 is akkumulátoros hajtásláncot kap, derült ki a cégcsoport tőzsdei napján tartott sajtótájékoztatóján.

Az új generációs Peugeot 208, amely 2019 szeptemberében érkezik, a szokásos belső égésű erőforrások mellett 300 kilométeres hatótávolságú elektromos hajtáslánccal is megvásárolható lesz. Hasonló paraméterekre számítunk (bár konkrét információk nem hangzottak el) a jövőre piacra kerülő DS 3 Crossback, valamint a 2020 elejétől forgalmazott villamos Peugeot 2008 esetében.

Nagyobb piaci sikerre számíthatnak a konnektoros (plug-in) hibrid modellek: az EMP2 padlólemezre épülő nagy járművek (a DS 7 Crossback, a Peugeot 5008 és a Citroen C5 Aircross) 2019-től fokozatosan kerülnek a szalonokba. Szintén lesz PHEV kiadása a PSA-Opel közös modelljének, a Peugeot 3008-nak és az Opel Grandland X-nek.

2021-ig összesen öt darab tisztán elektromos modellt hoz ki a PSA, derült ki a sajtótájékoztatón. A PSA tervei szerint 2023-ra modellkínálatának 80 százaléka részben vagy teljesen villamos lesz.

Képeinken a 2016-os Peugeot 2008 Kyanit tanulmány látható