Elsősorban a nagy autógyártók beszállítói hálózatának csökkentése és az élő munkaerő mérséklése jelentheti a legnagyobb veszélyt – derül ki az Atradius globális piacelemzéséből.

Az Atradius elemzői szerint piacvesztéssel kell számolnia azoknak az autóipari beszállítóknak, amelyek kis kutatás-fejlesztési igényű, hagyományos terméket gyártanak. Az elektromos autókban ugyanis 60 százalékkal kevesebb az alkatrész, mint a régi technológiájú járművekben. Ez a folyamat a magyar autóipart és beszállítói hálózatot is negatívan érintheti.

“Ha eltűnnek a drága automata váltók vagy a differenciálművek, akkor nem lesz szükség a Magyarországon működő német autógyárak köré felépült beszállítói körre sem. Ezért is kockázatos a hazai ipar szerkezeti összetétele, amelyen belül 30 százalék az autóipar aránya, ennek jelentős része pedig erősen függ a német autóipartól” – áll az elemzésben.

Mivel az elektromos autók árának közel felét az akkumulátor adja, kiemelkedően fontos, hogy a most a Tesla, illetve a koreai LG és Samsung által uralt akkupiacon megjelenjen egy európai gyártó. Ezt célozza az a németországi, 17 nagyvállalatból álló konzorcium, amely kormányzati támogatást kapott egy olyan akkumulátorgyárra, amely felveheti a versenyt a Tesla Gigafactory koncepciójával. Az egymilliárd eurós beruházás során automatizált gyártást honosítanak meg, ez pedig újabb veszéllyel fenyeget a magyar iparra nézve.

A német óriásberuházás megvalósulásakor ugyanis olcsóbbá válik majd a németországi gyártás, mint a jelenleg versenyképes, de emberi munkaerőt is nagymértékben alkalmazó magyarországi termelés. Ha a munkaerőköltségek csökkennek az automatizálás eredményeképpen, már nem indokolt külföldön gyártani.