Kollégám hívott telefonon: „Lehet most közlekedni a rakparton?” “Van, ahol igen, van, ahol nem. Egyes szakaszait lezárták, van, amelyiket időszakosan zárják le” – mondtam.

Ilyenkor lenne igazán hasznos a közösségi dugófigyelés, az élő adatokon alapuló Waze vagy Google Maps. Ám a fővárosi helyzettel ők sem tudnak mit kezdeni. A Waze például az alábbi sorokat írta ki Facebook-oldalára:

„Sziasztok! Sajnos a FINA lezárásokat ötletszerűen variálják, próbáljuk tartani a lépést, de előfordul, hogy valamit lezártnak mondanak, mégsem az, vagy épp fordítva. Szorri, nem rajtunk múlik, fejetlenség van.”

Korábban ezt közölték a szervezők:

Összesen 15 kilométernyi utat érintenek az intézkedések. A rendőrség 63 közlekedésrendészeti munkatársa lesz az utakon, akiket 9 csomópontba vezényelnek ki, ők a rendezvények előtt, alatt és után is segítik a forgalmat.
A világbajnokság transzferjárművei használhatják majd a buszsávot, illetve az ideiglenes lezárások nem vonatkoznak a mentők, az orvosi ügyeletek, illetve a katasztrófavédők járműveire. A lezárások miatt változik majd a 2-es, a 19-es és a 41 villamos, a 75-ös és a 79-es trolibusz, a 15-ös és a 109-es busz, valamint a D11-es és a D12-es hajójárat közlekedése.

Részletek ezen a linken olvashatóak