A VW egyik szóvivőjének tájékoztatása szerint a megállapodás értelmében a német autógyártó szlovákiai dolgozói júniustól 4,7 százalékos béremelést kapnak, amelyet 2018 januárjától újabb 4,7 százalékos, majd 2018 novemberétől további 4,1 százalékos béremelés követ.

A szakszervezet eredetileg két év alatt 16 százalékos bérfejlesztést követelt, szemben a cég 8,7 százalékos ajánlatával.

A múlt kedden kezdődött részleges munkabeszüntetésben a gyár 12 300 dolgozójának mintegy 70 százaléka vett részt, hétfő reggeltől azonban újra teljes kapacitással dolgoznak a gyártószalagoknál, amelyeken naponta mintegy ezer autó készül.

A szakszervezet megerősítette a megállapodás tényét Facebook-oldalán. “Nagyon eredményes tárgyalásokat folytattunk, s ezennel befejezzük a sztrájkot” – közölte Zoroslav Smolinsky szakszervezeti vezető, hangoztatva, hogy 2018 novemberével bezárólag összességében több mint 14 százalékos béremelést sikerült elérniük.

A német autógyártó konszern 2016-ban több mint 388 ezer Volkswagent, Audit, Seatot és Skodát állított elő Szlovákiában.

A Reuters hírügynökség jelentése szerint a VW szlovákiai cége – a prémiumokkal és más pluszjuttatásokkal együtt – átlagosan havi 1800 eurós (mintegy 556 ezer forint) fizetést ad dolgozóinak, ami több mint a duplája a szlovákiai átlagfizetéseknek, ám a szakszervezet szerint kevesebb mint a fele annak a 4200 eurónak (mintegy 1,3 millió forint), amit a VW németországi munkásai kapnak. A VW szlovákiai munkásainak saját közlése szerint sokuk havi bére csak 700 euró (216 ezer forint) körül van.

Robert Fico szlovák miniszterelnök támogatásáról biztosította a sztrájkot, kijelentve, hogy a Volkswagen ugyanolyan fizetést kell adjon szlovák munkásainak, mint amilyet nyugat-európai alkalmazottainak ad.