1901-ben alapították meg a Karmannt, mely egészen 2009-ig a legnagyobb független autók tervezésével és gyártásával foglalkozó cég volt, ezt követően azonban hosszú és nehéz idő után megszűnt. 1874 óta tevékenykedtek az autóiparban karosszériás műhelyként és számos gyártó kapcsolódott szorosan a céghez, talán a Volkswagennek készült munkáig a legismertebbek, de dolgoztak a Chryslernek és a Porschénak is.

A pénzügyi nehézségek már a 90-es évek végén sem kerülték el a Karmannt, pedig számos gyártó alkalmazta például az általuk fejlesztett nyitható keménytetőt. Valami igazán újat szerettek volna alkotni, amiben megmutathatják, hogy egy adott formában mennyi lehetőség van, ezért egy sokak által ismert kompaktot kerestek a koncepció elkészítéséhez, így esett a választásuk az E36-os BMW Compact változatára.

1998-ra készültek el a 318ti alapokon nyugvó, igazán szokatlan felépítésű járművel. Hasonló ötlet nyomán született, mint a Chevrolet SSR, csak jóval kisebb méretben. A cél egy egészen sokféle felhasználási módra alkalmas, élvezetesen vezethető kompakt autó volt. A hátsó üléssorok helyén rakteret találunk a K2 névre keresztelt autóban, így mindössze ketten utazhatnak benne. Cserébe viszont a raktér lehet nyitott és zárt is, sőt akár kabrióként is használható a 3-as Compact.

A merész elképzelésből végül annyira nem lett semmi, hogy a különféle technológiákat sem láthatjuk viszont egyik szériamodellben sem, a Karmann pedig hosszú idő után 2010-ben húzta le a rolót.