A modern dízelmotorok nem valók a városba – talán ezért döntött úgy a Hyundai, hogy a Kona szubkompakt crossover piaci bevezetésekor csak két benzines erőforrást, a 120 lóerős 1,0 literest és a 177 lóerős 1,6-ost (mindkettő közvetlen befecskendezéses turbófeltöltős) vesz fel a palettára. Az Ioniq hibrid (pláne elektromos) hajtásláncai sem szerepelnek a kínálatban: szemmel láthatólag nagyon kemény árharcra készül a koreai gyártó, amely öt éven belül az első számú távol-keleti autómárka kíván lenni Európában.

A Hyundai elsősorban dizájnjával vonzza az ügyfeleket a márkához, ezért zseniálisan életveszélyes az, amit a Konával művelt a gyár: megosztó, ugyanakkor harmonikus a formavilág, amely azoknak biztosan nem fog bejönni, akik átlagos esztétikumra vágynak, ha viszont herótunk van az unalmas sablonoktól, a Hyundainál lelhetünk megváltásra.

A diódás fényszóróktól elkülönülve, a motorházfedél határát kijelölő törésvonalra rásimítva kapott helyet a nappali fény: az orr felső része kifejezetten sportos, az alsó meg robusztus, mint egy munkagép – nem a Hyundai találta fel ezt a trükköt, de látványosan valósították meg.

A képet az alsó lámpatesteket elöl-hátul magukba foglaló, harsány kerékív-burkolatok, küszöbtoldások teszik még telítettebbé; ehhez képest a D-oszlop és a felső zárófény rajzolata kifejezetten kecses, konvencionális, csinos – a kontraszt megdöbbentő és meglehetősen sok rétegben fedi fel magát.

A belső tér inkább modern, bár némi játékosságot csennek bele a karosszéria színére fényezett dekorelemek. A lényeg mégis a felszereltség: most először alkalmazott head-up kijelzőt a Hyundai, az érintőképernyő magasan van és hatalmas, a vezetőtámogató rendszerek kínálata mértékadó.