A motorosok esetében 18-szor nagyobb a halálos közúti baleset kockázata, mint az autóvezetők között. A járművek hálózatba kapcsolásával, kommunikációjával a motorosok digitálisan jobban „láthatóak” lesznek.

2016-ban Magyarországon összesen 1316 személyi sérüléses közúti motorbaleset történt, amelyek során 50 motoros vesztette életét. Ráadásul az úgynevezett „többjárműves” közúti balesetekben (pl. autó és motor ütközésekor) a motorosok 70-75%-ban vétlenek. A motorosok esetében 18-szor nagyobb a halálos közúti baleset kockázata, mint az autóvezetőknél.

Ennek egyik oka, hogy a motorokat nem, vagy nehezebben veszik észre a forgalomban. A Bosch változtatna ezen: partnereivel közösen kifejlesztette egy okos megoldás prototípusát, amelynek célja, hogy az effajta veszélyhelyzetek ki se alakulhassanak.

Megoldásuk lehetővé teszi, hogy a motorkerékpárok és a gépkocsik kommunikáljanak egymással, vagyis a motorosok számára egyfajta „digitális védelmi pajzsot” hoz létre. A Bosch becslései szerint a járművek hálózatba kapcsolt kommunikációjával a motorbalesetek közel egyharmada megelőzhető.

A néhány száz méteres körzetben tartózkodó járművek másodpercenként akár tízszer is képesek egymással információt cserélni a járművek típusáról, sebességéről, helyzetéről és haladási irányáról. Így már jóval azelőtt tájékoztatást kap a vezető a közeledő motorkerékpárról, hogy akár ő vagy járműve szenzorjai érzékelnék a motorost.

Különösen jól jöhet ez, amikor a motorkerékpár például egy többsávos úton hátulról közeledik egy autó felé, a jármű holtterébe kerül, vagy épp az előzéshez sávot vált. Ha a rendszer potenciális veszélyhelyzetet ismer fel, a motorost és az autóst is a műszerfalon villogó fényjelzéssel, valamint hangjelzéssel is figyelmezteti.