2006-ban érkezett meg a filmvászonra a mára igazán nagyra nőtt Halálos iramban sorozat harmadik része, a Tokiói hajsza, ami hivatalosan inkább Tokio drift névre hallgat. A filmben számos furcsa autó tűnt fel igazán merész formában, de egyik sem lett olyan ikonikus darab, mint a Toyota Supra vagy éppen a Dodge Charger. Hiába volt merész és ízléstelen, erre a krómkorongokon guruló Mitsubishi FTO-ra aligha kapjuk fel a fejünket.

Talán ezért lehet az, hogy az 1995-ös évjáratú, szebb napokat is megélt kétajtós kupét bő 1 millió forintnak megfelelő amerikai dollárért kínálják, ami szokatlanul alacsony összeg egy olyan autóért, amit az egész világ láthatott egy ilyen kedvelt filmsorozatban. Azért, hogy a vásznon kívánatosan mutasson, rózsaszín, lila, fekete és szürke színeket fújtak a karosszériájára, a belteret pedig fehér bőrbe és Gucci mintázatú szövetbe húzták. Utóbbi részek már elég lehangoló állapotban vannak.

A motortérben aligha történt változás, hiszen teljesen felesleges lett volna egy ilyen átalakításba belemenni, ezért nagy valószínűséggel az eredeti hajtás lakik az autó alatt. Az 1,8 literes, négyhengeres 125 lóerős változata az első kerekeket hajtja és a konkrét autó esetében négysebességes automata váltót társítottak hozzá. Ebben a felállásban aligha lehet potenciális élményautó, tényleg csupán halvány foltja egy valamikor nagy népszerűségnek örvendő autós mozinak.