A Driven nevű vállalatcsoport önjáró autók egész flottáit akarja kifejleszteni és üzembe helyezni 2019 végéig, ehhez máris 8,6 millió fontot (3,15 milliárd forint) kapott a kormánytól, amely iparfejlesztési stratégiája egyik pillérének tekint a sofőr nélküli közlekedési eszközökre.

A konzorciumot az Oxbotica nevű oxfordi startupcég vezeti, amely önjáró gépkocsikhoz fejleszt szoftvereket. A kísérleteket a brit atomenergia-hivatal (UKAEA) oxfordshire-i robotkutató intézetében végzik, ahol máris minden igényt kielégítő, 10 kilométernyi próbapálya áll rendelkezésre.

Brit lapok szerint az önjáró autók lényege az lenne, hogy a magántulajdonban lévő, csak egy ember által igénybe vett és “94 százalékban kihasználatlan” autókat felválthatná az Uber-típusú szolgáltatást nyújtó, közösségi jellegű és – a legtöbb balesetért felelős emberi hibákat kiküszöbölő, ezáltal – biztonságosabb autózás.

A brit kormány azt akarja, hogy az ország élen járjon a vezető nélküli közlekedési technológiák fejlesztésében, ezért 100 milliós nagyságrendű támogatást ígér az ágazatnak.

A világon már több helyen kísérleteznek önjáró autóval, és egyes szakértők szerint Nagy-Britannia máris legfeljebb csak a lemaradását hozhatja be.