Mercedes AMG GLC 63 – Tátott szájú versenybálna

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2017.04.05. 17.00

Tovább folytatja térnyerését az AMG új szupermotorja. Ezúttal középkategóriás terepjáróba bújt bele.

Mercedes AMG GLC 63 – Tátott szájú versenybálna

Hivatalosan egy hét múlva mutatkozik be a Mercedes GLC izomváltozata. Kétféle teljesítményszinten, kétféle karosszériával választható a GLC 63: az AMG 4,0 literes, nyolchengeres turbómotorja 476 vagy 510 lóerőt ad le – ugyanannyit, mint az AMG GT és GT S modellekben –, a hajtásláncot ízléstől függően  SUV vagy terepkupé gúnyába csomagolják.

Az erősebbik motort választva az indulás után 3,8 másodperccel már 100-zal száguldunk, amiért nem kis részben a változó nyomatékmegosztású összkerékhajtási rendszert illeti a köszönet. A nevében S betűt nem viselő modellnek 4,0 másodperc kell ugyanehhez, de nem ez a legfontosabb különmbség: a nagyobbik modell például nem négy, hanem öt üzemmódot kapott: a legutolsó a Race, azaz verseny program.

Szintén állítható – három fázisban – a légrugózáshoz kapcsolódó lengéscsillapítás; ennek húzó és nyomófokozata egymástól függetlenül szabályozható. Egyre fogynak az üzemmódok: az adaptív kormányműnek már csak kettő jutott.

A helykínálati előny magától értetődő, de még egy dologban többet kínál a GLC az AMG GT-nél: utóbbinál csak a még magasabb teljesítményszintű R kivitelhez jár a Panamerica hűtőrács, itt viszont alapértelmezésben jár az agresszív maszk.

Kommentek

Magyarországon épít szupertöltőt a Tesla

Nagyszabású töltőinfrastruktúra-fejlesztést jelentett be a Tesla. Az akciónak van hazai vonatkozása is.

Teniszpályára skiccelték fel a luxuskombit

Wimbledon makulátlan gyepébe nem vandálok, hanem maguk a pályagondozók rajzolták bele a Jaguar XF Sportbrake prémium kombi körvonalait.

A Toyota felszámolja a közlekedési dugókat

Sikerrel zárult a Toyota Mobilitási Alapítvány (TMF) thaiföldi projektje, amelynek elsődleges célja a hatmilliós Bangkok utcáin gyakran tapasztalható közlekedési dugók enyhítése volt.

Na, hány km új autópálya épül 100 milliárdból?

Az M4 Berettyóújfalu és Nagykereki közti szakaszának első üzeméhez hasonlóan a másodikat is a Duna Aszfalt és a Hódút építheti meg, ezúttal az A-Híd Zrt.-vel együtt.

Városban száguldozó kretének rontják a BMW-sek jó hírét

Az ilyen videók miatt romlik a bajor márka tulajdonosainak megítélése, mert ez már nem a használja-e az indexet szint. Ez közveszélyes szórakozás.

F1: Szocsiban talán már célba ér Alonso

A Honda a hétvégén következő Orosz Nagydíjra megbízhatósági javításokat visz, a múlt heti teszt után bizakodnak a McLarennél.

Felhők közé emel a magyar Trabant motor, és ez nem vicc

Magyarországon az épülő szocializmus találkozása a repülési vággyal érdekes szerkezeteket szült, a felhők közé vágyóknak köszönhetünk egy különleges Trabant motort, ami képes volt embereket égbe emelni.

Három lány egészen intim viszonyba került az új Suzukival

Az új Suzuki Ignist főleg a fiataloknak szánja a japán gyártó, közülük is a női vásárlókat fogták leginkább célkeresztbe. Nekünk sem kellett több: megkértünk három fiatal hölgyet, hogy szedjék ízekre az Ignist.

F1: Mégsem nyúlnak a DRS-zónákhoz

Bár az előzések száma jelentősen csökkent a Forma-1-ben 2016-hoz képest, a Nemzetközi Automobil Szövetség úgy döntött, nem módosít a DRS-zónákon.

Kereszteződésben ennél zseniálisabb dolgot még nem láttunk

Nem tudsz kihajtani a keresztező forgalom miatt, és senki nem enged ki? Van egy megoldás!

F1: Napokon belül bejelenthetik a Sauber-Hondát

Ahogy közeleg a határidő, egyre erősebbek a Saubert a Hondával összekapcsoló hírek. Jövőre már két csapatnak szállíthat a japán gyártó.

Fontos változásokra készülhetnek az autósok

Változnak a műszaki vizsgát érintő szabályok és a jogosítvánnyal kapcsolatos rendelkezések.

SMS-ben rúgta ki munkásait az államosított gyár

Miután a General Motors venezuelai üzemére rátette a kezét a helyi kormány, a cég írásos üzenetben közölte alkalmazottaival: átutalták a végkielégítésüket, vehetik a kalapjukat.

Nagy a baj Szeged és Hódmezővásárhely között

A Miniszterelnökséget vezető Lázár János szerint ellehetetlenülni látszik a Hódmezővásárhelyt Szegeddel összekötő villamosvasúti rendszer, a tram-train.

Sosem látott fotókon az oroszok új tankja

Nézz be az orszok legújabb tankjának fülkéjébe, ezeket a fotókat még nem sokan látták, néhány napja kerültek fel a netre.

Százezerszer büntették meg az autósokat

Közel kétmilliárd forintot kellett fizetniük tavaly az autósoknak a fővárosi közterület-felügyelők intézkedései után. Olyan 70 ezer helyszíni bírságot róttak ki rájuk, bő 36 ezer alkalommal szereltek fel kerékbilincset, és közel 4600 autó elszállítását kezdeményezték.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.