A 44 éves Scott Nicholas éppen hazafelé tartott Peterborough-i otthonába szeretett piros Ferrari 458 Spiderével, amikor az úton lévő kátyúba hajtott. Mindennapos eset – gondolhatnánk – erre nem érdemes elmorzsolni egy könnycseppet sem, edzettebbek vagyunk mi ennél. A piros sportkocsi azonban a vártnál rosszabbul viselte az esetet és nem csak a csodálatos ötküllős alufelni látta kárát a rossz minőségű útnak, de még az utas oldali légzsák is eldurrant.

lead2

Ezzel aztán jó nagy kárt csinált, körülbelül tízezer angol fontba, vagyis közel 3,8 millió forintos javítási számlát. Ezt természetesen nem Scott fizeti, hanem az önkormányzat, akiknek fájdalmas tanulópénz ez, hiszen a kátyút nagyjából 60 fontért meg is csináltathatták volna. Miután megkapta a pénzt, egy jótékonysági szervezetnek adományozza. Csupán az elv miatt indított eljárást, úgy gondolta, ha már több, mint 300 ezer forintnyi útdíjat fizet a Ferrari után, akkor elvárható, hogy rendben legyen az aszfalt.

Scott tisztában van azzal, hogy az utak minősége nem a legjobb, ezért általában Range Roverével közlekedik, ami kevésbé érzékeny az ilyesmire. Autóbolondként azonban érthetően nem bírja ki, hogy ne sétáltassa meg időnként a 911-esét vagy éppen a 458 Spider-t.