1992-1999 között összesen 80 835 Opel Astra F készült Szenttgotthárdon, amelyek közül 938 darab igazán különleges darab volt, amelyek rendőrautónak épültek. Egy részük járőrautó lett, a többi úgynevezett bűnüldözési gépkocsiként készült el. Nagy részük roncstelepen végezte, kisebb hányaduk még civilként folytatta pályafutását, de eredeti állapotban állítólag egy sem maradt fenn.

Az IPA (International Police Association) szombathelyi szervezete most feltámaszt egyet az eredeti járőrautók közül, ahogy tették azt korábban egy Ladával is – tudta meg a 112 Emergency press.  Már 2006-ban is próbálkoztak, de engedélyek hiányában nem jött össze a dolog, majd 2012-ben apróhirdetésben felismertek egy leharcolt állapotú volt rendőrautót és úgy döntöttek, megmentik az utókornak. A rendőrautót két baleset után “leszerelték”, majd civil autóként futott tovább.

Különös fordulata a történetnek, hogy a Salgótarjánban fellelt  kocsi eredetileg pont Szombathelyen teljesített szolgálatot és azzal a rendőrségi rendszámmal futott, ami most a szervezet retró Ladáján látható.  A szombathelyi szervezet, támogatói segítségével, megvásárolta a gépkocsit, majd sok egyeztetés és tárgyalás, valamint az eredeti alkatrészek utáni keresgélést követően Pápán, az Opel Marsalnál végezték el a javításokat, felújításokat.

Szintén mesés fordulat, hogy sem az Opel Szentgotthárd Kft-nél, sem az Opel Magyarországnál, sem a típusengedélyt kiadó közlekedési felügyeletnél nem volt meg az Opel Astra F 1.6 GL Police rendőrautó specifikációja, míg a pápai márkakereskedésben megőrizték az értékes dokumentumot.

Az autó egyelőre még csak egy műszakilag jobb állapotú civil kocsi, rendőrautóvá alakulása ez után következik majd, de nincs még meg a kartervédő, nem eredetiek a lámpái és a kormánya sem.

Az 1997-ben készült rendőrségi Astrák látszólag hasonlítottak civil társaikhoz, de sok részletben eltértek tőlük. Az említett kartervédő mellett az alvázat két oldalt a küszöböknél megerősítették a gyárban, de masszívabb a bölcső elöl, erősebb az első rugóstag és a hátsó rugó is. A kocsi hasmagasságát 140 milliméterre növelték, speciális 15 colos felniket és 195/55 R15-ös abroncsokat kapott. A generátor növelt teljesítményű volt, a sebességváltó első három fokozatát pedig rövidebbre szabták a jobb gyorsulás érdekében.

107382996458c27e132b485

A járőrautókra fényhíd és rendőrségi matricázás került, a fehér, kék és bordó színben létező nyomozói autókban mobil kék villogót, szirénát és pulzálásra, folyamatos villogásra alkalmas fénykürtöt találunk. A hátsó ajtók is egyediek voltak, 90 fokig nyíltak, megkönnyítve a bilincsben való beszállítást. Az ülések műbőr huzatot kaptak, hogy bírják a strapát és könnyebb legyen tisztán tartani őket. Ezek voltak az utolsó magyarországi rendőrautók, amelyek tényleg járőrautónak épültek.

Még hátravan az autó matricázása, fényhíddal és kommunikációs eszközökkel való felszerelése. Ha elkészül, akkor a tervek szerint rendezvényeken tűnik fel, ahol a rendőrség presztízsét emelheti.

– Tudod, mik a legmenőbb japán termékek? Nézd meg! –