Még van egy kis idő spórolni erre az egyedülálló Saleen S7-esre, hiszen csak március 11-én kerül kalapács alá a Sotheby’s aukcióján. Várhatóan 113,5 és 145,5 millió forintnak megfelelő összeget fognak adni ezért a szuperautóért, amiből csupán ez az egy darab létezik. Az Amerikában készülő Saleen S7-esből 1500 példányt gyártottak, az adott darab különlegessége a színkombináció, kizárólag egy készült ebből a Speedlab ezüst színűből a bézs bőr kárpitozással.

További érdekesség, hogy egyike azon nyolc darabnak, amit a 2004-es modellévre építettek. Igazán ritka autó, aminek első tulajdonosa Ron Tonkin szalonjában vette át, majd két évvel később el is adta. A Saleen S7-es vérbeli versenyautó, ami az utca helyett inkább az olyan hosszútávú versenyeken érezte leginkább otthon magát, mint például Le Mans.

Az 1,3 tonnás súlyú Saleen S7-est 7 literes V8-as motor hajtja, aminek teljesítménye 550 lóerő, végsebessége pedig 321 km/óra. Álló helyzetből 100 km/órás sebességre pedig nagyjából  másodperc alatt gyorsulhat, ha a hatsebességes kéziváltót ügyesen kezeli a sofőr.

2004-saleen-s7-auction (8)