Az egykor a Google autonóm mobilitási osztályaként működő, de tavaly decemberben önállóvá vált Waymo beperelte az Ubert és annak egyik alkalmazottját, mert szerintük ellopták a Waymo által kifejlesztett lézeres radar (LIDAR) terveit.

Az egészre állítólag akkor derült fény, amikor az Uber belső levelezésére „véletlenül” felkerült egy waymós címzett: a beszélgetésben egy LIDAR rendszer lelkét alkotó nyomtatott áramkört taglaltak, amely a megszólalásig azonosnak bizonyult a Waymo által kifejlesztett, forradalmi áttörésnek tekintett technológiával.

 

A Waymo az egészért egy korábbi alkalmazottját, a Google autonóm mobilitási programjának egyik kulcsfiguráját, Anthony Levandowskit okolja. Azt állítják, a fiatal mérnök, aki 2016 januárjában távozott a cégtől, hogy saját autonóm haszonjárműves céget alapítson, a Waymónál (akkor még Google) töltött utolsó másfél hónapja során mintegy 14 ezer, a LIDAR rendszerhez kapcsolódó fájlt másolt ki a központi adatbázisból.

A 36 éves Levandowski cégét később megvette az Uber, a szakember ma már a fuvarszervező cég saját robotautó-programjában dolgozik. A Waymo szerint ez az egész egy gondosan kitervelt összeesküvés volt, és eleve az Uber számára lopták el az adatokat.

4-Waymo_FCA_Fully_Self-Driving_Chrysler_Pacifica_Hybrid_4iphckleuvnopl1cpqv36jbrtk1

 

A Waymo idén januárban mutatta be saját fejlesztésű rendszerét.