2022-re alighanem az új autók közel 90 százalékában lesz hangvezérlés. Ám a holnap autóiban e rendszerek új generációi akár arckifejezésünk vagy hangszínünk apró változásait is képesek lesznek érzékelni, hogy ennek alapján próbálják kellemesebbé tenni a napunkat.

A Ford közleménye szerint az érzékeny mikrofonokkal és fedélzeti kamerákkal kiegészített fejlett rendszerek megtanulják majd, milyen zenéket szeretünk hallgatni, amikor feszültek vagyunk, vagy hogy milyen helyzetekben szeretjük élvezni a csendet. Ráadásul pillanatnyi hangulatunkhoz az utastér világítását is képesek lesznek hozzáigazítani.

“Jó úton járunk az empatikus autó kifejlesztése felé, ami viccet mesél, hogy felvidítsa vezetőjét, szükség esetén tanáccsal szolgál, emlékezteti a születésnapokra, és ébren tartja a hosszú utakon” – mondta Fatima Vital, a Nuance Communications autóipari részlegének igazgatója. Ez a vállalat fontos szerepet játszott a Ford SYNC hangvezérlési rendszer kifejlesztésében.

Az autók akár egyfajta személyi asszisztenssé is fejlődhetnek, ami megszervezi a találkozókat vagy éppen vacsorát rendel elvitelre, miközben az autós egy dugóban araszol.

Jó lesz. Jó lesz?