Két szék között esett a pad alá az Audi

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2017.02.17. 07.00

Kínában nem úgy működnek a dolgok, mint másutt, és az Audi ezt a saját bőrén tapasztalta meg.

Két szék között esett a pad alá az Audi

35 százalék: az év első hónapjában ennyit zuhantak az Audi kínai eladásai a tavalyi év januárjához képest; a márka közel két évtizednyi uralkodás után visszacsúszott ősellenségei, a Mercedes és a BMW mögé a gigantikus piacon.

Szakértők szerint saját magának kereste a bajt a márka. Miután 1999 és 2013 között vasmarokkal uralta azt a luxusautó-piacot, amit gyakorlatilag ő maga teremtett meg, az Audi rossz döntések sorozatával juttatta el magát a mostani, kissé kétségbeejtő helyzetbe.

Pekingben (London után) a világon másodikként nyílt meg az újszerű értékesítési formával kísérletező élményközpont, az Audi City

Amikor lassan, rossz ütemben megújított modellei kezdtek nem megfelelő ütemben fogyni, a visszamaradó készleteket rálőcsölte a márkakereskedőkre, akiket ez értelemszerűen nem tett boldoggá. Igazi balfogásnak azonban az bizonyult, amikor tavaly novemberben egy új kereskedői hálózatot kívántak útjára indítani.

Az Audi közel két évtizede a helyi FAW Grouppal közösen gyártja és forgalmazza autóit Kínában, ám hogy javítsa esélyeit a piacon, tárgyalásokat kezdett a konkurens SAIC Motorral, hogy az ő kereskedői hálózatuk is értékesítsen Audikat.

Az FAW dílerei tavaly dühös hangú nyílt levélben fenyegették meg rendeléseik visszamondásával az Audit, ha folytatják a tárgyalásokat, majd mivel a gyártó nem hátrált meg, legtöbben be is váltották fenyegetésüket.

Opening of Audi City Beijing

Más kérdés, hogy a piaci viszonyok alakulásával egyébként sem brillíroztak volna: tavalyi eredményük idén csak a második helyre lett volna elegendő (a Mercedes megújuló SUV-kínálata mindent elsöpört a kínai luxusszegmensekben), és a BMW is a sarkukra lépett volna. Így viszont masszívan visszaestek a harmadik helyre – kérdés persze, hogy a konkurencia meddig tudja megőrizni előnyét.

A nagyobb baj az Audi számára, hogy a globális összesítésben is visszacsúsztak a harmadik helyre: míg tavaly stabilan álltak félúton a Mercedes és a BMW között, mostanra Stuttgart megerősíttette elsőségét, a BMW pedig belehúzott, és szinte darabszámra pontosan hozta az Audi tavalyi ilyenkori teljesítményét.

1-Teljes képernyő rögzítése 2017.02.17. 44424

Kommentek

Új csúcsmodellt kap a koreai terepspecialista

Jövő csütörtökön mutatkozik be a SsangYong eddigi legnagyobb szabadidőjárműve. Egyelőre még neve sincs az autónak.

Jogtalanul büntették autósok ezreit Budapesten?

Tarlós István szerint jogtalanul bírságoltak meg rengeteg autóst Budapesten. A főpolgármester arra buzdít, hogy ne fizessenek az autósok.

Kabrió, bátraknak

Ha már a Techart GTstreet R Cabriolet karosszériája láttán rossz érzéseid támadnak, várj, amíg megtudod, mire képes a dög.

Unod a dugót? Itt a megoldás

Te is kivagy attól, hogy órákig araszolsz reggelente, míg beérsz a munkába? Két megoldás van: válaszd a tömegközlekedést, vagy ugorj a kocsisor elejére. Mutatjuk, hogyan.

Magyar gyerekek rajzolták le a jövőt

Hetedik alkalommal hirdette meg a Toyota magyar gyerekek számára is a Toyota Dream Car rajzversenyt: a megmérettetés arra ösztönözte a gyerekeket, hogy rajzolják le, milyennek képzelik el egy szebb jövő autóit.

F1: Óriási aranyköpés a Ferrari-főnöktől – videó

A Ferrari csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene így írta le két szóban Sebastian Vettelt és Kimi Räikkönent.

F1: Letiltották a Haas légterelőjét

A Nemzetközi Automobil Szövetség az Ausztrál Nagydíj második szabadedzésére levetette a Haas-csapat autójáról a T szárnyat. Túl hajlékony volt.

A Fiat motoros Zsiguli legendája

Az idei első nagyszabású autós rendezvényen, az Autó Motor és Tuning Show-n rengeteg csemege akad a géprajongók számára. A széles és ültetett karosszériák, felhúzott motorok kavalkádján túl a veteránok csendes csarnoka is tartogat meglepetéseket.

F1: Újabb motort fejleszt a Honda

Bár az Ausztrál Nagydíj pénteki szabadedzésein a McLaren elfogadhatóan szerepelt, a Hondánál tudják, hogy a jelenlegi erőforrással nem tudnak messzire jutni. Újat fejlesztenek májusra.

Verstappen: A Red Bull “túl lassú”

Az Ausztrál Nagydíj első edzésnapja után nem lehetnek igazán elégedettek a Red Bullnál, messze a Ferrari és még messzebb a Mercedes csúcstempója.

Villamosnak indult, busz lett belőle

Ha megvalósul a közösségi közlekedésben az, ami most a mérnökök fejében van, akkor elképzelhető, hogy évek múlva nehezen tudunk majd különbséget tenni a buszok és a villamosok között.

F1: Vettelt nem izgatja a Mercedes

Sebastian Vettel azt mondja, a Mercedeshez való átszerződés egyáltalán nem téma számára. A vártnál gyengébb melbourne-i kezdés sem probléma.

“Feltámad a Zsiguli, 200 lóerővel tér vissza” – Ordas kamu, el ne hidd!

Muszáj írni egy olyan álhírről, ami futótűzként terjed a Facebookon, és egyre több magyar internetes oldal hiteles állításként veszi át, pedig hatalmas nagy kamu az egész.

F1: Hamilton 99 százalékos, Bottas szombatra javulna

A Forma-1-es szezonnyitó Ausztrál Nagydíj szabadedzései után Lewis Hamilton hajszál híján tökéletesnek érezte a napot, Valtteri Bottasnak viszont fel kell kötnie a gatyát.

Egy film, amit látnod kell, ha érdekel a hazai motorgyártás sorsa, történelme

Kende Márta és a Magyar Televízió 47 perces filmje a Motorkerékpárgyárról, és annak bezárása előtti időszakáról.

F1: Videón a szezon első autótörése

Aki lemaradt a közvetítésről, most megnézheti a 2017-es Forma-1-es idény első autótörését és azt, hogyan úszott meg egy potenciálisan nagy bukást a Red Bull-os Max Verstappen Melbourne-ben.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.