Kis terepest épít a SEAT

Szerző: Vezess levél küldés 
Dátum: 2017.02.10. 14.04

Nem titok, hogy az Ateca után újabb szabadidő-autóval készül a SEAT. Az Arona az Ibiza alapjaira épített modell lehet.

Kis terepest épít a SEAT

Már teszteli következő szabadidő-autóját a SEAT. A fekete álcaruha alatt nagyjából a fenti, számítógéppel készült rajzon látható autó lapulhat. Az Arona a néhány napja bemutatott új Ibiza vonalait és technikáját követi majd, természetesen SUV köntösbe bújtatva.

Emelt hasmagasság, alsó védőlemez, karcálló fényezetlen műanyag elemek és a jobban felszerelt modellekben 4×4-es hajtás segíti majd a nagyobb kalandok során a kocsit. Azonban az eladások jelentős részét elsőkerék-hajtású modellek teszik majd ki, az értékesítés kezdetén csak ilyen készül majd.

Az alapmodellekbe 1,0 literes háromhengeres benzinmotor kerül 95 és 115 lóerős motorral, de elérhető lesz az új fejlesztésű 1,5 TSI is 150 LE teljesítménnyel. Dízelből 1,6-os szerepel majd a kínálatban 80, 95 és 110 lóerővel.

A tervek szerint 2017 szeptemberében a Frankfurti Autószalonon tartják a SEAT Arona világpremierjét, a kocsi forgalmazása pedig 2018-ban indul. A kocsi Martorellben, Spanyolországban készül majd.

Kommentek

Új csúcsmodellt kap a koreai terepspecialista

Jövő csütörtökön mutatkozik be a SsangYong eddigi legnagyobb szabadidőjárműve. Egyelőre még neve sincs az autónak.

Jogtalanul büntették autósok ezreit Budapesten?

Tarlós István szerint jogtalanul bírságoltak meg rengeteg autóst Budapesten. A főpolgármester arra buzdít, hogy ne fizessenek az autósok.

Kabrió, bátraknak

Ha már a Techart GTstreet R Cabriolet karosszériája láttán rossz érzéseid támadnak, várj, amíg megtudod, mire képes a dög.

Unod a dugót? Itt a megoldás

Te is kivagy attól, hogy órákig araszolsz reggelente, míg beérsz a munkába? Két megoldás van: válaszd a tömegközlekedést, vagy ugorj a kocsisor elejére. Mutatjuk, hogyan.

F1: Óriási aranyköpés a Ferrari-főnöktől – videó

A Ferrari csapatfőnöke, Maurizio Arrivabene így írta le két szóban Sebastian Vettelt és Kimi Räikkönent.

F1: Letiltották a Haas légterelőjét

A Nemzetközi Automobil Szövetség az Ausztrál Nagydíj második szabadedzésére levetette a Haas-csapat autójáról a T szárnyat. Túl hajlékony volt.

A Fiat motoros Zsiguli legendája

Az idei első nagyszabású autós rendezvényen, az Autó Motor és Tuning Show-n rengeteg csemege akad a géprajongók számára. A széles és ültetett karosszériák, felhúzott motorok kavalkádján túl a veteránok csendes csarnoka is tartogat meglepetéseket.

F1: Újabb motort fejleszt a Honda

Bár az Ausztrál Nagydíj pénteki szabadedzésein a McLaren elfogadhatóan szerepelt, a Hondánál tudják, hogy a jelenlegi erőforrással nem tudnak messzire jutni. Újat fejlesztenek májusra.

Verstappen: A Red Bull “túl lassú”

Az Ausztrál Nagydíj első edzésnapja után nem lehetnek igazán elégedettek a Red Bullnál, messze a Ferrari és még messzebb a Mercedes csúcstempója.

Villamosnak indult, busz lett belőle

Ha megvalósul a közösségi közlekedésben az, ami most a mérnökök fejében van, akkor elképzelhető, hogy évek múlva nehezen tudunk majd különbséget tenni a buszok és a villamosok között.

F1: Vettelt nem izgatja a Mercedes

Sebastian Vettel azt mondja, a Mercedeshez való átszerződés egyáltalán nem téma számára. A vártnál gyengébb melbourne-i kezdés sem probléma.

“Feltámad a Zsiguli, 200 lóerővel tér vissza” – Ordas kamu, el ne hidd!

Muszáj írni egy olyan álhírről, ami futótűzként terjed a Facebookon, és egyre több magyar internetes oldal hiteles állításként veszi át, pedig hatalmas nagy kamu az egész.

F1: Hamilton 99 százalékos, Bottas szombatra javulna

A Forma-1-es szezonnyitó Ausztrál Nagydíj szabadedzései után Lewis Hamilton hajszál híján tökéletesnek érezte a napot, Valtteri Bottasnak viszont fel kell kötnie a gatyát.

Egy film, amit látnod kell, ha érdekel a hazai motorgyártás sorsa, történelme

Kende Márta és a Magyar Televízió 47 perces filmje a Motorkerékpárgyárról, és annak bezárása előtti időszakáról.

F1: Videón a szezon első autótörése

Aki lemaradt a közvetítésről, most megnézheti a 2017-es Forma-1-es idény első autótörését és azt, hogyan úszott meg egy potenciálisan nagy bukást a Red Bull-os Max Verstappen Melbourne-ben.

F1: Hamilton uralta az idény első edzésnapját

A Forma-1-es szezonnyitó Ausztrál Nagydíj mindkét pénteki szabadedzésén fél másodperc feletti előnnyel zárt a mercedeses Lewis Hamilton. A Ferrari egyelőre hátrébb van.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.