Komoly modelldömpingre lehet számítani a Mercedes-Benz sportrészlegétől, az AMG-től, így aligha marad olyan modell a palettán, aminek ne akadna egy igazán sportos változata. Amellett, hogy egy brutális szuperautón dolgoznak, bőven akad olyan fejlesztésekre is keret, mint a GLC 63 AMG, amiből természetesen kupé változat is készül. Utóbbit kis álcával tesztelik fagyos körülmények között.

A Mercedes kisebbik terepkupéja a C-osztály technikáját kapja majd, tehát a gépháztető alatt egy 4,0 literes biturbó V8-as dolgozik majd kétféle teljesítményszinttel, az erősebbik S modell több, mint 500 lóerővel. Ez pedig az összkerékhajtással együtt igazán hajmeresztő dinamikát és stabilitást adhat a magasabb építésű autónak is.

Nem csak a technikához nyúlnak hozzá, hanem a karosszérián is büszkén hirdetik majd, hogy itt bizony pusztító erő lakik a furcsa testben. Szélesebb sárvédők, hatalmas könnyűfém felnik és agresszív frontrész, valamint szögletes kipufogók jellemzik majd a modellt. A kémfotók nem egyértelműek, de akár az is könnyen lehetséges, hogy a függőlegesen osztott Panamericana hűtőmaszkot kapja, ami az AMG GT modelleken jelent meg újra.

A Mercedes-AMG GLC 63 modellek az év második felében mutatkoznak be hivatalosan.