Arcfelismerő buszlimuzin a jövőből

Szerző: Svékus Gergő levél küldés 
Dátum: 2017.01.03. 11.38

Elektromos egyterűtanulmányt készül bemutatni a Chrysler. Technológiái a fiatalok elektronikus kütyüjeit másolják.

Arcfelismerő buszlimuzin a jövőből

A mai huszonéveseket hidegen hagyják az autók – ezzel a rémálommal küzd az autóipar az egész világon. Van persze megoldás: ahelyett, hogy az autós jellemzőket erősítenénk, úgy kell tenni, mintha nem is gépkocsit kínálnánk nekik, hanem valami egészen mást – például okostelefont, tabletet, közösségi kapcsolattartásra alkalmas ketyerét.

A Chrysler Portal tanulmányautó (amely nevét talán gigantikus, ellentétes irányba elmozduló tolóajtó-párjáról kapta) fedélzetén például nem kevesebb mint tíz mobil készülék töltésére szolgáló dokkolóállomást találunk. Emellett gigantikus érintőképernyő, a beltér teljes szélességében futó kijelző, teljesen kormányszerűtlen kormány határozza meg a vezetői környezetet, ami valójában nem is vezetői, hiszen az autó 3. szintű autonóm közlekedésre képes, azaz autópályán emberi beavatkozás nélkül halad – ami egyelőre jogilag nem engedélyezett, de jól hangzik.

Ezzel azonban még nem merült ki a kütyükavalkád: az autó felismeri gazdája arcvonásait és hangját – persze ezek a technológiák még ebben a tanulmányban is csupán kísérleti szinten (azaz valójában egyáltalán nem) léteznek.

chrysler portal 2017 ces (4)

A síneken tologatható, kiszerelhető ülésekkel szerelt egyterű természetesen elektromos hajtást kapott: szemmel láthatóan vaskosra méretezett padlója 100 kWh kapacitású akkumulátorcsomagot rejt, ami több mint 400 kilométernyi táv megtételére elegendő elektromos energiát képes tárolni.

Az elsőkerék-hajtású családi járgányhoz ultranagy teljesítményű gyorstöltőt is álmodott a Chrysler: a 350 kW-os eszközzel 20 perc alatt 240 kilométerre elegendő áram vehető fel, ami megfelelően sűrű töltőhálózat esetén már kompromisszummentes távolsági közlekedésre is alkalmassá tenné az emissziómentes buszlimuzint.

chrysler portal 2017 ces (1)

Kommentek

Fejét vették egy Ladának a somogyi tolvajok

A Patalom külterületén lebukott fatolvajok hatósági jelzés nélküli Ladájától kicsordul a könny az ember szeméből, írja a sonline.hu, és nagyon igazuk van.

F1: Verstappen nem akar a legfiatalabb bajnok lenni

Max Verstappent nem különösebben érdekli, hogy akár ő is lehet az F1 történetének legfiatalabb bajnoka, ez a rekord nem motiválja.

Koros buszokkal szállítanák az utasokat Szeged környékén

Akár 16 éves buszokat is bérelne a DAKK alvállalkozója, mely főleg Szeged környékén tevékenykedik.

Télen igazán jó a habos kefélés

Télen is fontos az autómosás, sőt talán még fontosabb, mint a nyári hónapokban. De vajon milyen eredményt érhetünk el az egyszerű önkiszolgáló autómosóban szorgoskodva? Sima gőzborotva a habkefe ellen!

Töröljék el a kék zászlókat az F1-ben!

A felügyelőként dolgozó expilóta, Derek Warwick szerint egy az egyben el kellene törölni a kék zászlókat a Forma-1-ben.

F1: Rosberg ijesztő hobbit választott

A Forma-1-ből tavaly év végén világbajnokként visszavonult Nico Rosberg örül, hogy végre szabadon síelhet. Nem tanult Michael Schumacher esetéből?

F1: Körmenetekkel riogat a Pirelli

A Pirelli motorsportfőnöke nem biztos abban, hogy az új szabályok feldobják majd a Forma-1-es versenyzést.

Mindig is imádtad a 007-est? Akkor ez tetszeni fog.

Ez a patent kis infografika összeszedte James Bond kedvenc autóit, és néhány tudnivalót róluk.

Ezek a legjobb használt dízelek

A brit Diesel Car magazin kielemezte a piacot, és összeállította kedvenc használt autóinak listáját. Szerintük ma ezeket érdemes megvenni Európában másodkézből.

F1: Massa nem adja vissza az ajándékautót

Felipe Massa azt mondja, Forma-1-es visszatérése miatt nem fogja visszaadni a Williamsnek a visszavonulása alkalmából kapott Forma-1-es autót.

Vidéken is tiltják az autóhasználatot

A levegő minőségének romlása miatt hétfő reggel a városi szmogriadó-bizottság elrendelte a szmogriadó riasztási fokozatát Nyíregyházán.

F1: Évi 100 millió dollártól búcsúzhat a Ferrari

A Forma-1 új tulajdonosa eltörölné a Ferrarinak évről évre elképesztő összegeket hozó bónuszrendszert, a bevételek elosztásának egyenlősítését tervezik.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.