Kaszált az állam az autópálya-matricákkal

Szerző: Vezess levél küldés 
Forrás: Napi.hu/Index
Dátum: 2017.01.02. 11.01

Csak az autópálya e-matricából (fuvarozók nélkül) 63,3 milliárd forint bevétele származott az államnak, amely több mint 10 százalékos, 5,8 milliárdos növekedés az egy évvel korábbihoz képest.

Kaszált az állam az autópálya-matricákkal

Az eladott matricák darabszáma 7,5 százalékkal emelkedett – tudta meg a Napi.hu Török Szabolcstól, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ) szóvivőjétől.

Az éves és a megyei matricák eladásai erőteljesen nőttek, előbbi 18,1, utóbbi 15,6 százalékkal. Éves matricát összesen 341,4 ezer autóra, buszra, lakóautóra, motorra és vontatmányra vettek, amely a teljes matricaeladások 2,7 százalékát tette ki, ugyanakkor a bevételnek 23,5 százalékát adta.

A megyei matricából majdnem 1,6 millió fogyott, ennek túlnyomó többsége, 916 ezer Pest megyében. Ezt követi Fejér 186 és Győr-Moson-Sopron 114 ezer eladott matricával.

Érdekesség, hogy Veszprém megyére is elkelt majdnem 3200 darab, amelynek nagy része gyaníthatóan a rendszer nem ismeretéből fakad: a szabály ugyanis úgy szól, hogy a matricák érvényessége a szomszédos megye első lehajtójáig érvényes. Veszprém megyében egyetlen autópályás csomópont van, méghozzá a 90-es számú balatonvilágosi le- és felhajtó. Ezt keleti irányból a Fejér megyei matricával, nyugat felől pedig somogyi jogosultsággal is el lehet érni.

A havi matricákból 5,5, a hetiből 6,8 százalékkal fogyott több, utóbbi adta a teljes bevétel 46,4 százalékát. Az adatokból az is kiderült, hogy összesen a matricák 42,3 százalékát veszik külföldiek, arányuk viszont a heti jogosultságok esetében – a D1 kivételével, ahol fele-fele az arány – magasabb.

Az idei évtől a 2017-es megyei és éves matricák elővételben is megvásárolhatók, amelyből december 8. és 27. között majdnem 662 milliós bevétele volt az államnak.

Kommentek

Kabaréba illő jelenet egy nyíregyházi parkolóban

Az egy dolog, hogy szabálytalanul parkolt két autós is, de a kiállni készülő kolléga sem volt a helyzet magaslatán.

Ez az autózás jövője. Kipróbáltuk!

Az új Smart, abból is főleg az elektromos változat autóbuzi szemmel egy érdektelen kis izé. Ugyanakkor ez a kocsika az európai nagyvárosi közlekedés közeljövőjének meghatározó eleme, az utcákat elárasztó igazi slágertermék lehet.

F1: Durva, mennyit változtak hátulról az autók

Remekül mutatja a 2017-es autók másmilyenségét két fotó.

Alfa Stelvio: SUV, ami sportkocsinak képzeli magát

Még a hivatalos menetpróba előtt vezethettük az Alfa új szabadidőautóját. Kapaszkodhat a konkurencia!

F1: A Force India visszaszólt a Renault-nak

Még el sem kezdődött a 2017-es szezon, de máris kialakult egy kisebb vita a Renault és a Force India között.

F1: Nézd meg Hamilton új sisakját!

A mercedeses Lewis Hamilton 2017-ben a szurkolóktól kért sisakfestési terveket, most pedig kihirdette a győztes művet. Ebben versenyez idén a háromszoros világbajnok.

F1: A Red Bull szerint több pénz jár a nagyoknak

A Red Bull sportigazgatója, Dr. Helmut Marko szerint a nagyobb csapatok több pénzt érdemelnek, mert többet is adnak a Forma-1-nek.

Hirdetőtáblát vett a hátára a legújabb Forma-1-es

Szerda délután a Silverstone-ban a Force India is lerántotta a leplet 2017-es Forma-1-es modelljéről. Szerencse, hogy a VJM10-es nem szépségversenyen indul.

Alternatív üzemanyagot talált fel egy pécsi férfi? Nem, csak bosszúra szomjazott

Egyszerű bosszú vezérelte a férfit, aki mosóport és vajat öntött a szomszéd autójába. Zavarta a gyerekek zajongása.

F1: Így ismerhetjük fel idén Ricciardót

Max Verstappen után a Red Bull másik pilótája, Daniel Ricciardo is megmutatta 2017-es sisakdizájnját.

F1: Bottas szigorú szabályokra számít

Valtteri Bottas úgy véli, a korábbi évek történései után a Mercedesnél szigorú szabályai lesznek a csapattársak közötti versenynek.

F1: Vettel még nem ábrándult ki a Ferrariból

Sebastian Vettel azt mondja, a tavalyi, nem túl fényes idény után is hisz még a Ferrariban – előbb-utóbb csak bajnokok lesznek együtt.

vezess-logo

Engedélyezi, hogy a vezess.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.